Connect with us

Hirdetés

technokrata

Csakis turbóval

Garázs

Csakis turbóval

Új belépőmotort kap a legkisebb vászontetős Audi, mely így a jövőben csakis turbófeltöltős motorokkal lesz kapható.

A 3 éve érkezett, négyüléses vászontetős vásárlói minden szempontból jól járnak a „motorcserével”. A korábbi 1,6 literes, 102 lóerős, 8 szelepest helyére érkező 1.2 TFSI 105 lóerős és 175 Nm nyomatéka is 27-tel több a korábbinál. Talán még fontosabb, hogy a nyomatékcsúcs 1500 és 4100/perc főtengelyfordulat között állandó.

A mindenkori Audi paletta legkisebb, az A3-asból már ismert és a közeljövőben az A1-ben is megjelenő motorja mindössze 89,5 kilogramm tömegű, a menetdinamika így nem csupán a nagyobb teljesítmény, a kisebb önsúly miatt is javult. A korábbi 1,6-ossal összevetve az A3 Cabriolet 1.2 TFSI 0,3 másodperccel gyorsabb, 12,2 s alatti 100 km/órára gyorsulást és 7-tel nagyobb, azaz 190 km/órás végsebességet mutat. Számottevően apadt a fogyasztás is a közvetlen befecskendezéses, turbós benzinmotorral, a vegyes érték 7,0-ről 5,7 l/100 km-re csökkent, a kilométerenkénti szén-dioxid emisszió 167-ről 132-re esett. Még csak tippelni lehet, de az új blokk a korábbinál csendesebbnek is ígérkezik, már csak azért is, mert váltója a korábbi ötösével szemben hatfokozatú, hosszabb végáttételű.

Az 1.2 TFSI mellett 160 lóerős 1.8 TFSI és 200 lóerős 2.0 TFSI benzinmotorokkal és 105 lóerős 1.6 TDI, valamint 140 lóerős 2.0 TDI dízelekkel választható A3 Cabriolet motorparkja csakis turbós motorokat vonultat fel. Nem csupán a feltöltő, sok kényelmi extra is alapáras az Audi legkisebb vászontetőséhez, így sok más mellett légkondicionáló, 16 colos alufelni, CD-rádió és elektromos, 9 másodperc alatt nyitó, 11 másodperc alatt záró tetőmozgatás is mindenképp jár hozzá. Az új alapverzió hazai ára egyelőre ismeretlen, hiszen az Európa nyugatabbi felén már elérhető 1.2 TFSI hazai színrelépésére még várni kell.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés