Connect with us

Hirdetés

technokrata

Garázs

Kis nyitás

Az idén második generációjába lépett Mégane CC után új kategóriában, a kisautók között is kínál keménytetős kabriót a Renault. A kétüléses Wind a Twingóra épül.

A Wind 3,83 méteres hossza 23 cm-rel nagyobb az alapokat adó Twingóénál. A néveltérés kevéssé módosított orr-részt is szült, így közös karosszériaelemek egyáltalán nincsenek. Más a műszerfal is, a csak kétüléses Wind szigorúan sportos. Keménytetős kabriónak mondják, de a karosszéria leginkább a targa-tetősökhöz hasonló. Csak az utasok feletti rész nyílik, az azonban elektromosan, ráadásul rekord idő, mindössze 12 másodperc alatt. Az egy darabból álló tető kicsivel több, mint 180 fokos fordulattal hajlik a csomagtér-fedő alá, a poggyásztér a tető nyitottságától függetlenül 270 literes.

A zárt és nyitott tetővel is sportos, roadster hangulatú Wind már a nyáron a kereskedésekbe ér, eleinte mindössze két benzines motorral választható. A belépő az 1,2 literes, 100 lóerős turbós, TCe, az erősebbik pedig a Twingo RS-ből ismert 133 lóerős, 1,6 literes.

A Wind kerekei 16 vagy 17 colosak lehetnek, karosszériáját számos egyedi kiegészítő, például hátsó diffúzor és króm tükörházak díszíthetik. Alapfelszerelése egyebek mellett távirányítós központi zárat, sebességtartó és korlátozó elektronikát, elektromos, fűthető külső tükröket, egyérintéses ablakvezérlőket, légkondicionálót, ködfényszórókat és MP3-olvasós, kormányoszlopról kapcsolható CD-rádiót, első és oldalsó, a fejeket is óvó légzsákokat, valamint fedélzeti számítógépet egyaránt kínál. Opcióként automata légkondicionáló vezérlés, USB-csatlakozós zenerendszer, automata fényszóró és ablaktörlő, Bluetooth-kihangosító, tolatóradar, valamint több dizájn-kiegészító és az erősebbik motorhoz mindenképp járó menetstabilizáló elektronika is rendelhető hozzá.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés