Connect with us

technokrata

Három tipp, ha a te munkád is veszélyeket rejt magában!

munkavédelmi ruházat munkavédelem

Ipar

Három tipp, ha a te munkád is veszélyeket rejt magában!

Három tipp, ha a te munkád is veszélyeket rejt magában!

A halált megvető bátorság, mint tulajdonság, jól hangzik, főleg a szépirodalmi művek lapjain, de a való életben teljesen szükségtelen ez a fajta hozzáállás. Sőt munka közben egyenesen tilos, hiszen ez már a felelőtlenség határát súrolja. Igenis léteznek olyan feladatok, amik végrehajtása nem veszélytelen, épp ezért érdemes minden olyan esélyt és lehetőséget megragadni, ami csökkentheti a kockázatok mértékét.

A munkavédelem nem az egyik, hanem az egyetlen lehetőség!

A munkavédelmet a munkások érdekében találták ki, és nem ellenük. Bár a törvényi előírások olykor szigorúnak tűnnek, de valójában az élet, a tapasztalat írta őket. Annak a korszaknak pedig már régen vége, amikor a munkavédelmi ruhadarabok és kellékek nem néztek ki jól, sőt egy kicsit sem voltak kényelmesek. Hogy is lehetne betartatni egy olyan jogszabályt, ami diszkomfortos érzetet teremt a munka minden pillanatában? Sehogyan!

A Sparco munkavédelmi cipő kitűnő példa arra, hogy a maximális fizikai teljesítményhez tökéletes kényelem, sőt stílusos megjelenés is társulhat. Már abban a korban élünk, amikor a munkavédelem betartása nem bonyolult feladat. Ráadásul a minden ide vonatkozó törvénynek megfelelő lábbelik és ruhadarabok tartóssága nem egy szezonra szól.

Elég csak egyetlen egyszer megtapasztalni, milyen kényelmet, ugyanakkor mennyire biztos hátteret garantál a speciális lábbeli, és máris szükségtelen a további magyarázkodás. Kezdődhet a munka, aminek a hatékonysága biztosan fokozódik, hiszen ha az ember jól érzi magát a bőrében, meg persze a cipőjében, akkor a produktivitás száz százalék, hogy megsokszorozódik.

A híresebb sportmárkák is beálltak a sorba?

Bizony, ahogy arról mondjuk a Puma munkavédelmi cipő is hűen tanúskodik. Épp a Puma egyúttal a legjobb példa arra is, hogy mennyire jól ötvözhetőek a munkavédelmi szempontok a stílusosság írott-íratlan szabályaival.

Összegezve a három tipp, ha a munka nem biztonságos:

  1.  Nincsen szükség hősködésre, csak egy profi cipőre!
  2.  Nem kell kényelmetlenségtől tartani, a komfortosság ugyanis ugyanolyan alap, mint a maximális védelem borítékolása!
  3.  Stílusosság vs. funkcionalitás helyett stílusosság és funkcionalitás, egyetlen cipőtestben.

További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Ipar

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés