Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kerekasztal-beszélgetés indul a klímaválságról a kortárs irodalom bevonásával

kerekasztal

E-Környezetvédelem

Kerekasztal-beszélgetés indul a klímaválságról a kortárs irodalom bevonásával

Kerekasztal-beszélgetés indul a klímaválságról a kortárs irodalom bevonásával

Az idén 50 éves Stúdió K Színház formabontó programsorozatot indít, amelynek keretében a társulat tagjai, az ország vezető klímatudósai és a közönség együtt igyekszik felmérni az ökológiai válság mértékét és számba venni enyhítésének lehetőségeit. A február 16-án kezdődő, összesen négy részes sorozat egyes alkalmain kortárs prózai és lírai művekből kiindulva, neves szakértők segítségével olyan témákat járnak körül, mint ember és természet viszonya, a zöld átmenet, a munka jövője, az energiapolitika vagy a klímaaktivisták tevékenysége. A cél a józan számvetés, és a cselekvésre ösztönzés.

Hogyan sodorta az emberiség válságba a természetes környezetét? Hol tartunk most, és milyen jövőképek láthatók? Visszafordítható a katasztrófa? Ki a felelős a helyzetért, és ki felel a megoldásáért? Mit tehetünk mi, akiknek nincs a kezében politikai, jogi vagy gazdasági hatalom? Mit tehetek én, egyedül, a mikrokörnyezetemben?

Ezeket a kérdéseket időről időre feltesszük magunknak. De hiába halljuk a környezetvédők, ökológusok és természettudósok figyelmeztetéseit, hogy a jelenlegi, fogyasztásra berendezkedett életformánk folytathatatlan, ha nem tudjuk, milyen lépéseket tehetnénk mi magunk és hogyan szoríthatnánk rá a döntéshozókat a valódi megoldásokra. Bizonytalanságunk sokszor tehetetlen pánikba csap át, szorongani kezdünk, vagy elfojtjuk a problémát.

„A Stúdió K tagjai elkötelezett környezetvédők. Ezért döntöttünk úgy, hogy a 2021/22-es évad tavaszi szakaszában a művészet szemléltető erejét és a tudomány racionalitását párbeszédbe állítva jelenítjük meg a klímaváltozás egyéni és közösségi dilemmáit. A „StúdióKerekasztal a klímaváltozásról” programsorozatán színészeink tolmácsolásában versek, prózák, drámarészletek segítségével bontjuk ki az ökológiai válság pszichológiai, etikai vagy filozófiai apsektusait. Utána pedig természettudósok, szociológus, ökológusok és jogászok látnak majd el magyarázattal minket, bemutatva szakterületük legfrissebb tudományos kimutatásait és a válság kezelésére tett javaslatait.”

– mondta el a program kapcsán a társulat.

A február 16-án, 19:30-kor kezdődő első, alapozó jellegű alkalom témája az antropocén lesz, vagyis az a földtörténeti kor, amelyben a Föld ökoszisztémáját már döntő módon az emberi tevékenység határozza meg. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Ürge-Vorsatz Diána fizikus, az ENSZ Klímatestületének egyik alelnöke, a CEU professzora; Takács-Sánta András, humánökológus, egyetemi docens, az ELTE Humánökológia mesterszakának igazgatója; valamint Antal Miklós, mérnök-fizikus, ökológiai közgazdász, az ELTE Humánökológia mesterszakának tanára.

A beszélgetést Sipos Balázs irodalmár vezeti.

A belépés a rendezvényre ingyenes, de a színház befogadóképessége miatt regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a következő linken lehet: https://forms.gle/C1jbnWefERPyb6Yp6

További E-Környezetvédelem

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés