Connect with us

technokrata

Akár 258 300 tonna oktatási hulladék is összegyűlhet egy tanév során

oktatási

E-Környezetvédelem

Akár 258 300 tonna oktatási hulladék is összegyűlhet egy tanév során

Akár 258 300 tonna oktatási hulladék is összegyűlhet egy tanév során

Környezetkímélőbb tanszerekkel a fenntarthatóbb iskolakezdésért

Magyarországon 2018-ban átlagosan 381 kg háztartási hulladékot termeltünk fejenként.

Ezzel még mindig a 492 kg/fő európai átlag alatt maradtunk, azonban a helyzet így is aggasztó. Sokszor háttérbe szorul az iskolák szerepe a környezetvédelemben, pedig az egyik legkézenfekvőbb helyszínt nyújtják a környezettudatos életvitelre való nevelésnek és a hulladékcsökkentés lehetőségének is. Erről árulkodik az az adat is, hogy egyedül az Egyesült Királyságban naponta 185 emeletes busznyi szemét gyűlik össze az általános és középiskolákból, ezzel évi mintegy 258 300 tonna oktatási hulladékot termelve.

A kulcs tehát a megelőzésben rejlik, amelyhez elengedhetetlen a legkisebbek bevonása is. Itthon évente átlagosan több mint 100 kilogramm papírt használunk fel, amelynek nagy része a szemétben végzi. Ha belegondolunk abba, hogy egy első osztályos kisgyermeknek hány füzetre van szüksége egy évben, és ezt megszorozzuk az osztálylétszámmal – az egyenlet kedvéért számoljunk 20 kisiskolással – pillanatok alatt 100 fölé ugrik egy osztály éves füzetmennyisége.

Az angol hulladék és erőforrások cselekvési program, vagyis a WRAP, egyik kutatása szerint az Egyesült Királyságban naponta 185 emeletes busznyi szemét gyűlik össze az általános és középiskolákból, ami közel 260 000 tonna oktatási hulladékot jelent a szigetország számára, minden évben. A felmérésből az is kiderült, hogy mind az általános, mind a középiskolákban a papíralapú hulladék teszi ki ennek egyik legnagyobb százalékát, ezért is olyan fontos, hogy a környezetbarát anyagokat, pl. a hullámkartont és az újrahasznosított papírt helyezzük előtérbe az iskolai életben és a tanszereknél.

A környezetbarát iskolai léthez azonban kicsit mélyebbre kell ásnunk magunkat a hulladékkerülő praktikákba. Sokan talán nem tudják, de minden egyes tonna újrahasznosított papírral nem kevesebb, mint 17 fát menthetünk meg a kivágástól. A legkézenfekvőbb tehát, ha az iskolakezdéshez újrahasznosított papírból készült füzeteket vásárlunk. A betűket persze valamivel a papírra is kell vetni, azonban nem kell megijedni, hiszen már az íróeszközök között is találunk környezetbarát opciót: az újratölthető tollak, valamint az FSC jelzéssel ellátott ceruzák – amelyek minősítése szavatolja, hogy a termék megfelel a környezettudatos és társadalmilag felelős termelés és gyártás feltételeinek – mind a segítségünkre lesznek, ha fenntarthatóan szeretnénk kezdeni a tanévet. A tankönyvek csomagolása pedig valódi kreatív családi program lehet, ha elfelejtjük a – sajnálatos módon nem is lebomló – fényes, csillogó műanyagcsomagolásokat. Bevonhatjuk őket már átlapozott újságpapírral, újra felhasznált natúrpapírral vagy akár vékonyabb hullámkartonnal is, amelyet kedvünk szerint díszíthetünk.

Az iskolatáska és a kiegészítők kiválasztásánál pedig a legfontosabb szempont, hogy kerüljük a PVC-t tartalmazó darabokat, hiszen előállításuk nagyon káros hatással van környezetünkre.

„Úgy vélem, az iskolai hulladék visszaszorítására nem kihívásként, hanem lehetőségként kell tekinteni, amely révén a tanulók számára is világosabbá válik, hogy apró változásokkal igazán hatalmas lépéseket tehetünk egy tisztább élet felé. A gyermekek környezettudatosságra való nevelését alapvető fontosságúnak tartom, hiszen a jövő generációja – a folyamatosan fejlődő technológiának és az egyre nagyobb mértékű odafigyelésnek köszönhetően – sokkal többet tud tenni azért, hogy egy zöldebb jövő elé nézhessen”

– jegyezte meg Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

További E-Környezetvédelem

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin