Connect with us

Hirdetés

technokrata

Így takaríts okosan a kertben tavasszal

E-Környezetvédelem

Így takaríts okosan a kertben tavasszal

Így takaríts okosan a kertben tavasszal

Tavaszi nagytakarítás a kertben

A tavasz a takarítás és metszés ideje, sok hulladék keletkezik a talajon. Sokan elégetik az elszáradt gallyakat és elhalt növényeket, pedig a legtöbb megyében tűzgyújtási tilalom van érvényben.

praktiker_tavaszi-nagytakaritas_a_kertben_1

Belterületen pedig szigorú feltételek mellett csak ott lehet égetni, ahol ezt lehetővé teszi az önkormányzati rendelet. Nem véletlenül jár komoly büntetéssel, ha valaki feleslegesen égeti el a növényi hulladékot, hiszen ezzel rengeteg káros anyag kerül a levegőbe, ráadásul tűzveszélyes. Számos eszköz áll rendelkezésünkre, hogy környezetbarát módszerekkel tartsuk rendben udvarunkat. Ebben segít Boncz Péter, a Praktiker szakértője.

Teremtsünk humuszt!

A modern kertész komposztálóba gyűjti a szerves hulladékot. Néhány négyzetméter árnyékos helyre és időre van szükségünk a komposztáláshoz. A komposztálandó anyag megfelelő aprítását bízhatjuk aprítógépre, vagy metszőollóval is elvégezhetjük. Az egyszerű szerkezetben az elhalt növényi részeket mikroorganizmusok bontják le és alakítják át növényi trágyává. Rendszeres keveréssel, nedvesen tartással egy év alatt tápanyagban dús humusszá alakul a hulladék. Hasznosak a komposztálódást gyorsító anyagok, indító kultúrák. Az elhalt füvet, kisebb ágakat a bokrok és ágyások közé is szórhatjuk. Táplálják a növényeket és megakadályozzák a gaz terjedését.

praktiker_tavaszi-nagytakaritas_a_kertben_3

Nagy kincs: a víz

A tisztított, klórozott csapvíz napi használata helyett a pénzünket és a környezetet is kíméljük, ha összegyűjtjük az esővizet. A tárolóból szárazabb napokon szivattyú vagy locsolóedény segítségével öntözhetjük növényeinket. Manapság már nem kell félni attól, hogy az esővíztározó csúnya látványt nyújt, választhatunk kertünk stílusához illő, ízléses design darabokat is, például kerámiaamforákat. Az esővízgyűjtésnél már az eresznél elkezdhetjük a víz tisztítását, ha falevélgátlóval fedjük a csatornát. Akár 150-200 liter vizet is összegyűjthetünk egy méretes esővíztárolóval, ami szép kis összeget von le a vízszámlánkból.

Kellemetlen kertlakók

Nem lelkesedünk a kerti kártevőkért, akik csúnya foltokat, lyukakat hagynak a növényeken és az ágyásokban. A vakondok ellen a legkímélőbb módszer a napelemes vakondriasztó, mely 650 m-es hatósugarával hanghullámok segítségével riasztja el a rágcsálókat. A nagy hatékonyságú szolárpanel kedvező időjárás esetén gondoskodik arról, hogy az elem ismét feltöltődjön. A rovarok ellen természetes védekezés a megfelelő növénytársítás, könyvekből tájékozódhatunk arról, mit mi mellé érdemes ültetni, hogy egymást védve felvegyék a harcot a kártevők ellen anélkül, hogy különösebb beavatkozást igényelnének.

praktiker_tavaszi-nagytakaritas_a_kertben_4

Hab a tortán

Ha eltüntettük a kerti hulladékot, és megszabadultunk a kártevőktől, foglalkozhatunk a kert kellemesebb tevékenységeivel is: például ültetéssel. A Praktikerben mindenféle virág, zöldség vetőmag megtalálható, évelő és egynyári cserepes növények is. Az áruház kertészeti termékek széles körét kínálja, a skála gyakorlatilag a teljes spektrumot lefedi, legyen szó kül- és beltéri növényekről, vetőmagokról, permetszerekről, kerti gépekről és szerszámokról, illetve öntözéstechnikai termékekről és kerti bútorokról.

További E-Környezetvédelem

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés