Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb mérföldkő a magyarországi digitális oktatásban

Digitális oktatás

Újabb mérföldkő a magyarországi digitális oktatásban

Újabb mérföldkő a magyarországi digitális oktatásban

Iskolai környezetekhez fejlesztett Dell laptopflottán tanulhatnak az Európa 2000 Középiskola diákjai

Újabb fontos mérföldkövet jelenthet a hazai digitális oktatás megvalósításában, hogy idén ősztől az Európa 2000 Középiskola több mint 100, speciálisan tanuláshoz fejlesztett laptopot von be az oktatásba.

A beruházásnak köszönhetően az intézményben olyan, nyugat-európai színvonalú, kooperatív tanulás valósulhat meg, amely kulcsfontosságú a technológiával szimbiózisban élő fiatal generációk számára.

Közös célok és elvárások

A diákok digitális képességeinek fejlesztésére nem csak a munkaerőpiaci elvárások miatt van egyre nagyobb szükség: a Dell Technologies kutatása szerint a Z generáció tagjainak 80 százaléka arra törekszik, hogy a lehető legmodernebb technológiákkal dolgozhasson, és több mint egyharmaduk informatikai területen képzeli el a jövőjét. A Nemzeti Alaptanterv részeként is megfogalmazásra került, hogy a tanulók korszerű digitális kompetenciákkal rendelkezve lépjenek a munkaerőpiacra, így pedig már az iskolaévek alatt elsajátítsák az infokommunikációs technológiák magabiztos, kritikus és etikus használatát. A megfelelő eszközök hiánya azonban az egyik legnagyobb probléma a hazai oktatásban az IVSZ szerint, így kifejezetten nagy szükség van a rendelkezésre álló eszközpark folyamatos megújítására.

Élen a digitális tanulásban

Az 1992-ben alapított Európa 2000 Középiskola gimnáziumi oktatásában jelenleg több mint 400 diák vesz részt. Az alapítványi intézményben komoly hangsúlyt fektetnek a digitális oktatásra és az innovációra – így pedig a jövő munkaerejének képzésére is. A mostani beruházásnak köszönhetően az intézmény a kooperatív digitális tanulás hazai mintaiskolája lehet, ahol a korszerű oktatás nagy előnyt biztosít az itt tanuló diákok számára.

Az iskola kétféle, a Dell által speciálisan tanuláshoz – együttműködéshez és az iskolai mindennapokhoz – tervezett laptop-típust választott, a Dell Latitude 3190 Education hagyományos és kétfunkciós számítógépeit. Az eszközök 11-14 órás akkumulátoridővel rendelkeznek, 11 colos kijelzőjük ideális az iskolai tanuláshoz, sőt „gyermekálló” kivitellel készültek: bírják a pakolás, a buszozás, az apróbb ütések, leejtések és karcolások strapáját, sőt, még billentyűzetük is cseppálló. A kétfunkciós változatot a tanulók többféle üzemmódban, így akár táblagépként, érintőképernyővel is használhatják, és természetesen az aktív toll is segítség lehet a tanulásban.

Digitális átalakulás és oktatás a középpontban

A Dell Technologies számára a digitális átalakulás nem csupán a technológiáról szól, hanem arról, hogy olyan módokon tanulhassunk, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. A cég stratégiájában kiemelt helyet foglal el a digitális oktatás, ezért a kifejezetten iskolai környezetre tervezett gépek, interaktív táblák, egyéb eszközök és szolgáltatások segítségével segíti a fiatalok digitális tanulási lehetőségeit. Mint vezető IT vállalat, igyekszik együttműködni az oktatási szférában dolgozókkal, hogy így a lehető leghatékonyabban készíthessék fel a tanulókat a digitális jövőre.

A Dell a gyártók rangsorában az első helyet foglalja el az oktatási célú, végfelhasználói eszközök eladásában, melynek köszönhetően világszerte már 300 000 osztályteremben használják a cég termékeit. A vállalat partnereivel együttműködve olyan finanszírozási modelleket kidolgozását tervezi a hazai oktatási intézmények számára a jövőben, amelyek még inkább előmozdíthatják a digitális oktatás fejlődését.

További információ

További Digitális oktatás

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés