Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Google 2 millió eurós pályázatán magyarok is nyertek

google

E-gazdaság

A Google 2 millió eurós pályázatán magyarok is nyertek

A Google 2 millió eurós pályázatán magyarok is nyertek

A Google januárban hirdette meg az első, kifejezetten a közép- és kelet-európai régiónak szóló Impact Challenge felhívását, hogy az esélyegyenlőséget középpontba helyezve segítse a digitalizáltabb gazdaságok újjáépítését.

A felhívásra 11 országból több mint 800 pályázat érkezett, amelyből 13 kezdeményezés kapott támogatást, köztük az oktatásfejlesztéssel foglalkozó magyar Maker’s Red Box is.

„A digitalizációnak köszönhetően a szükséges technikai tudás mellett a munkavállalóktól elvárt együttműködési készségek is jelentősen megváltoztak. A mi tananyagaink éppen ezeket fejlesztik. A Maker’s Red Box Gooogle.org által támogatott projektje azt célozza meg, hogy azt a tudást, ami leginkább csak a legjobban felszerelt, progresszív iskolákban része a mindennapoknak, a gyermekotthonban nevelkedő gyermekek számára is elérhetővé tegye, és közelebb hozza számukra a munka világát”

–  mondta Major Gábor, a Maker’s Red Box ügyvezető igazgatója.

A Google.org támogatásának köszönhetően 20 magyarországi gyermekotthonból 400 gyerek vehet részt a Maker’s Red Box foglalkozásain a következő két évben, és további tíz pedagógust képeznek ki a módszertanuk alkalmazására. A projekt megvalósítását segíti az a már közel 80 tagú magyarországi digitális közösségi alkotóműhely hálózat, aminek a Maker’s Red Box aktív alakítója és támogatója. Az innovatív magyar oktatásfejlesztő csapat egy ötéves fejlesztési folyamat során olyan módszertant dolgozott ki Fuchs Péter és Dobi Dóra, az első alkotóműhely alapítóinak irányításával, amely a korszerű munkahelyi elvárásoknak megfelelően fejleszti a résztvevők együttműködési készségét, felelősségvállalását és kommunikációs képességeit.

A Maker‘s Red Box alkotópedagógiai foglalkozások központi eleme a szerepjáték, a kerettörténetek és a fizikai tárgyak tervezése és elkészítése 3D nyomtatók és mikrokontrollerek segítségével.

Miközben a gyerekek valós problémákra keresnek megoldásokat, kibontakoztathatják a kreativitásukat és megtalálhatják, hogy miben tehetségesek. A Maker’s Red Box tananyagai nemcsak magyarul, hanem angolul is elérhetőek, így Magyarországon kívül már Finnországban, Hollandiában és Luxemburgban is vannak felhasználói.

A projekteket egy nemzetközi szakértői testület, a Google és az INCO választotta ki a régióból érkező pályázatok közül. A kiválasztott szervezetek összesen 2 millió euró támogatást, valamint mentorálási lehetőséget kapnak a Google-tól, hogy a tervezett projektek megvalósulhassanak.

Forrás: 24.hu

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés