Connect with us

technokrata

Melyek a legkiválóbb digitális agrárcégek?

regionális

E-gazdaság

Melyek a legkiválóbb digitális agrárcégek?

Melyek a legkiválóbb digitális agrárcégek?

Regionális versenyt szervez a digitalizációban élen járó európai és közép-ázsiai agrárvállalkozások számára a Nemzetközi Telekommunikációs Unió (ITU), valamint az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO).

A „Digitális kiválóság a mezőgazdaságban” témakörben megrendezésre kerülő verseny első lépéseként, a két szervezet felhívást tett közzé, amely elsődleges célja a nevesített régiók sikeres digitális mezőgazdasági megoldásainak, kezdeményezéseinek és programjainak összegyűjtései.

Regionális versennyel szeretné a legfejlettebb agrárdigitalizációs megoldások elterjedését segíteni két nemzetközi szervezet, a Nemzetközi Telekommunikációs Unió és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete. A megmérettetés több körből áll. Először 2020. november 4. és 2020. december 11. között Európából és Közép-Ázsiából azok jelentkezését várják, akik ismernek bevált agrárdigitalizációs kezdeményezést, módszert vagy programot, ezek közül 2021 januárjában kiválasztják a legkiemelkedőbbeket. Mindemellett az összes beérkezett pályázat figyelembevételével egy átfogó jelentés is készül. Ezt követően kerül sor a döntősök és a díjazottak kiválasztására. Szereplésükkel készül majd a legkiválóbb megoldásokat bemutató promóciós videó, a legfontosabb tapasztalataikat pedig a

„Digitális kiválóság a mezőgazdaságban” című jelentés tartalmazza majd. A verseny várhatóan 2021 februárjában-márciusában díjátadó ünnepséggel zárul, ahol a döntősök nagy nyilvánosság előtt mutathatják be tevékenységüket, valamint az általuk bevezetett megoldás eredményét, a levont tapasztalatokat, a nyertesek pedig külön is értékes elismerésben részesülnek.”

A jelentkezéseket a következő területekről várják:

  • Szabályozás, piacra jutás, pénzügyi szolgáltatások
  • Kapacitásfejlesztés
  • Agrárinnováció és fenntartható gazdálkodás
  • Mezőgazdasági kockázatkezelés és korai előrejelzés
  • Élelmiszerbiztonság és nyomonkövethetőség

„Digitalizációs jó gyakorlatok az élelmiszer ellátási lánc teljes vertikumán, illetve legkülönbözőbb pontjain jelentkezhetnek. Az ilyen gyakorlatok egy része jól ismert a mezőgazdasági szereplők számára, azokkal nap mint nap találkozhatnak (pl. önjáró takarmánybetakarító kombájnok, automatizált öntöző rendszerek termelésirányítási rendszerek, CRM platformok,), azonban számtalan olyan megoldás van, amelyekre a gazdák, feldolgozók még csak gondolni sem mernek, mert azok első hallásra meglehetősen távol állnak a hagyományos tevékenységtől és tapasztalat alapú döntéshozataltól.”

Ilyen innovatív megoldások lehetnek többek között:

  • Robotikát és virtuális valóságot alkalmazó, dinamikus készletgazdálkodási és logisztikai rendszerek,
  • Blockchain alapú termék nyomonkövetési rendszerek,
  • Adatbányászati és fejlett elemzési módszertanokra építő, automatizált árképzési rendszerek,
  • Mesterséges intelligenciát használó, költségoptimalizáló, hulladékgazdálkodási és proaktív minőség-előrejelző rendszerek,
  • Automatizált CRM rendszerek és felületek, amelyek lehetővé teszik a mesterséges intelligencián alapuló értékesítési előrejelzést,
  • Valós idejű riporting és proaktív kockázat előrejelző rendszerek.

“Úgy vélem, az agrárszereplők társadalmi felelőssége, hogy megosszák saját legjobb gyakorlataikat és tapasztalataikat, így növelve az ágazat fejlődési potenciálját, akár teljesen új területeken jelentkező lehetőségeknek is teret adva. Nem mellékesen, az ITU-FAO díjak esetleges elnyerése, valamint az így bezsebelhető elismerés is vonzó lehet a hazai mezőgazdasági szereplők számára”

– jegyezte meg Fábián Tamás, a Deloitte Agrár- és élelmiszeripari csoport vezető tanácsadója.

A regionális megmérettetés hátterében az áll, hogy az ITU-FAO páros által 18 európai és közép-ázsiai országban készített tanulmány egyértelműen megállapította, hogy a két régió mezőgazdaságában egyre nagyobb szerepet játszik az információs és kommunikációs technológia. A verseny nem titkolt célja, hogy a digitális, a földrajzi és nemek közti különbségek digitalizáció általi csökkentésével nagy mértékben hozzájáruljon az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) programjának, azon belül is a Zéró Éhínség programnak a sikeréhez.

„Az agráriumban, a termelők szempontjából kiemelendőek a precíziós termőföld művelést és növénytermesztést elősegítő megoldások, amelyekkel akár ma is több helyen találkozhatunk (szabadföldi és melegházi termesztésnél egyaránt). Gondoljunk csak az önjáró mezőgazdasági gépekre, amelyek szenzoraikkal centiméteres pontossággal tudják végezni feladataikat, adagolni a tápanyagot, esetleg a növényvédelmi szereket. Másik kiemelkedő terület az állattartás körülményeinek monitorozása és önszabályozása digitális eszközök révén, melyek segítségével a működési hatékonyság, illetve minőség nagymértékben fejleszthető (pl. tápanyagbevitel, tartási körülmények, egészségügyi paraméterek figyelése és visszacsatolása az állattartási folyamatokba). Milyen gyakorlati haszna lehet azonban az értéklánc további szereplőinek, a kereskedőknek, az élelmiszerfelügyeletnek és a fogyasztóknak? A legjobb példa erre az élelmiszer ellátási lánc digitális nyomvonalának kialakítása, amellyel egyre több országban találkozhatunk, főleg olyan esetekben, ahol fontos egy-egy termék vagy régió eredetvédelme, illetve a kiemelt fogyasztóvédelmi szempontok érvényesülése. Létező megoldás az előállítási és feldolgozási folyamatok lépéseinek digitalizálása, illetve az így kinyert egyedi (termékszintű) információk – csomagoláson való elhelyezés révén – elérhetővé tétele bármely vásárló számára. A márkavédelem, a bio előállítás körülményei, a földrajzi származás mind olyan szempontok, melyek tudatos érvényre juttatását nagyban elő tudja segíteni a technológia. Hasonlóan az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerekhez, a termelési információk transzparens elérhetővé tétele a közeljövőben fontos lehet a minőségi állateledelek esetében is”

– tette hozzá Marton Károly, a Deloitte technológiai tanácsadási csoport szenior menedzsere.

A versenyre jelentkezni ezen a linken lehet: https://www.itu.int/en/ITU-D/Regional-Presence/Europe/Pages/Projects/DigExcellence/About.aspx

További E-gazdaság

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

scale 3

Kütyük

Már wifin is csatlakozik a Huawei legújabb okosmérlege

2021. február 25. csütörtök
Galaxy Tab S7
galaxy a32

SmartPhone

Megérkezett a Samsung Galaxy A32 5G

2021. február 14. vasárnap
htc vive cosmos

Kütyük

HTC VIVE Fagyos Akciók

2021. február 4. csütörtök
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin