Connect with us

technokrata

Optimistább cégvezetők, erősödő beruházási szándék

rentasystem

E-gazdaság

Optimistább cégvezetők, erősödő beruházási szándék

Optimistább cégvezetők, erősödő beruházási szándék

A Rentasystem immár hatodikkal alkalommal volt kíváncsi a KKV-k és a nagyvállalatok IT és egyéb eszköz-beruházásaira és azok finanszírozási hátterére.

A tavalyi évhez hasonlóan továbbra is stagnálnak az IT beruházások, a tartós bérleti konstrukció azonban óriási növekedésnek indult.

A megkérdezett vállalatvezetők 63%-a úgy gondolja, hogy stagnálni fog 2020-ban IT beruházásuk, azonban 36% kismértékű vagy jelentős fejlesztéseket szeretne – derül ki a Rentasystem 120 cégvezetőt megkérdező felméréséből.

„Immár hatodik éve kutatjuk a beruházási kedv és a finanszírozási háttér témakörét, és idén is van szemmel látható változás, az elmúlt két év megtorpanása után idén ismét látványosan nő az érdeklődés a tartósbérlet iránt”

– állítja Székely Balázs, a Rentasystem ügyvezető igazgatója.

A megkérdezettek 59%-a az árbevétel 1-2%-t költötte 2018-ban IT eszközökre, kis százalékuk azonban az árbevétel 3-10%-át is hajlandó volt IT beruházásra fordítani. 2020-ban a KKV-k 34%-a 2 millió forint alatt tervez befektetni, míg a többség 5-10 millió forint között kíván IT eszközöket finanszírozni. A cégvezetők jelentős része szerint a beruházások stagnálni fognak, de a kis mértékű IT beruházások iránti szándék az előző évhez képest 20%-al nőtt.

Mire költenek a cégek leginkább?

A korábbi évekhez hasonlóan főként munkaállomásra és szerverre (21%), informatikai biztonságra (13%), mobileszközökre (12%) költenek a cégvezetők. Tavaly a megkérdezett nagyvállalatok 12%-a azt válaszolta, hogy tervez autóflotta fejlesztést 2019-ben, ez az érték idén sem változott, a cégvezetők továbbra is nyitottak az autóflotta és az egyéb gépi berendezések esetében finanszírozói közreműködés igénybevételére.

A megkérdezett vállalatok 15%-a 2 millió forint alatt tervez gépek és egyéb berendezésekre beruházni, 4,2% 2-5 millió forintért, 8,3% 5-10 millió forintért, 7,5% 10-25 millió forintért, 2,5% 25-50 millió forintért tervez költeni, 5,8% pedig 50 millió forint feletti értékben tervez beruházni gépekre, egyéb berendezésekre.

Csak a cégek 17,8% tudta, hogy mezőgazdasági és építőipari gépeket és szoftvereket is lehet tartós bérelni, és 13,9% vélte úgy, hogy robottechnológiai eszközök operatív lízingje is lehetséges. Ennél is kevesebben tudták, hogy akár orvosi eszközöket, valamint LED világítástechnikai eszközöket is lehet bérelni.A cégvezetők valamivel pozitívabbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint tavaly

A vállalatok 38%-a tavaly azt felelte, hogy semleges a gazdasági kilátásokat illetően, idén ez az érték 30%-ra csökkent, míg 12% nagyon pozitív volt a gazdaság alakulását tekintve (2018-ban csupán 9%).

A készpénzes finanszírozás népszerűsége csökkent, újra tör előre a tartósbérlet

Tavaly a megkérdezettek 70%-a a készpénzzel kívánta leginkább finanszírozni IT eszközeinek beszerzéseit, idén már csak a vállalatok 46%-a gondolja úgy, hogy ez a legjobb finanszírozási forma, ami igen jelentős elmozdulás, és a gazdasági szereplők viselkedésének rugalmasabbá válását markánsan jelzik. Autóbeszerzés esetén már csak a megkérdezettek 30%-a részesíti előnyben a készpénzes finanszírozást, 16% a lízingre, 10% pedig a tartós bérletre esküszik. Itthon továbbra is kevesebben gondolnak a tartós bérletre, mint a Magyarországnál fejlettebb európai országokban, de ez betudható annak, hogy a cégvezetők 40%-ának nincs teljes körű információja a tartós bérletről. 33% egyáltalán nem tájékozott az informatikai tartós bérlet kapcsán, a megkérdezettek mindössze 27%-a van tisztában a fontos tudnivalókról.

A legtöbben (21%) szakmai hozzáértés alapján választana szolgáltatót, és előnyben részesítik, ha IT berendezések, autók, egyéb gépek és egyéb berendezések finanszírozását is kézből vehetik igénybe, 17,2% pedig a stabil szolgáltatói hátteret tartja fontosnak.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin