Connect with us

Hirdetés

technokrata

Továbbra is a Starschema a leggyorsabban növekedő magyar big data vállalkozás

E-gazdaság

Továbbra is a Starschema a leggyorsabban növekedő magyar big data vállalkozás

A cég 2016 után 2017-ben is felkerült az amerikai Inc. magazin által kiadott 5000-es listára

A Starschema Kft. az egyetlen olyan magyar cég ebben a mezőnyben, ami üzleti intelligencia és big data technológiákkal foglalkozik. A csapat tavalyi teljesítményével 65 pozíciót javítva ezúttal az 1535. helyezést érte el.

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2016-ban is óriási fejlődési ugrást hajtott végre a budapesti székhelyű Starschema. A nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég 2015‑höz képest mintegy 67 százalékos bevétel növekedést produkált, és elérte a 2 milliárd forintos határt. A fejlődés erőteljes dinamikáját mutatja az is, hogy foglalkoztatottainak száma az egy évvel ezelőtti 57-ről 150-re nőtt, ezzel a Starschema hazai viszonylatban az egyik legnagyobb adatelemzésre és adatvirtualizációra specializálódott szakembergárdával rendelkezik.

2011 2012 2013 2014 2015 2016
Árbevétel (MFt) 177 195 281 620 1250 2000
Foglalkoztatottak 6 7 8 27 57 150

A Starschema Kft. árbevételének és foglalkoztatottai számának alakulása

A cég megrendeléseinek jelentős része, mintegy 70 százaléka a tengerentúlról, főként Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik. A Starschema ügyfelei között olyan óriások találhatók, mint az Apple, a Tesla, a Boston Scientific és a Walt Disney. De ezen a hosszú listán szerepel a Facebook és a világ legnagyobb streaming szolgáltatója, a Netflix is. Előbbi adatvizualizációs szervereit egy ideje már a budapesti cég algoritmusaival felügyelik, utóbbi pedig a magyar szakemberek segítségével jut hozzá valós időben legfontosabb mutatószámaihoz, mint a nézettség, a sorozatöregedés és a folytatási hajlandóság. A cég a magyar piacon is figyelemre méltó referenciákkal rendelkezik, melyek közül az elvégzett feladatok volumenét tekintve a Mol, az Audi és a Vodafone emelkedik ki.

 

A Starschema már második alkalommal került fel az amerikai Inc. magazin által kiadott listára, amelyen a leggyorsabban növekvő európai vállalkozások szerepelnek. A lista összeállításánál a készítők a cégek elmúlt három éves gazdasági teljesítményét veszik figyelembe. Ez alapján a magyar adatmágusok tovább javítottak tavalyi helyezésükön, és 65 pozíciót feljebb lépve a február 22-én publikált, legfrissebb összesítésben (http://www.inc.com/inc5000eu) az 1535. helyen találhatók.

A Starschema vezetői az elkövetkező évekre 50 százalékos növekedési ütemet jósolnak a piaci trendek és a megrendelői oldalon mutatkozó igények alapján. Optimizmusokat igazolja, hogy legújabb ügyfeleik között található az amerikai energiaóriás, az ExxonMobil, valamint a hálózati eszközök és telekommunikációs berendezések gyártásával foglalkozó technológiai óriás, a Cisco Systems. A két Fortune 500-as céggel várhatóan 2017 első felében kezdődik meg a közös munka.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés