E-gazdaság
Gigabüntetést kapott a Vodafone
90 millióra büntették a céget egy félrevezető reklám miatt.
Nem túlságosan kedves karácsonyi ajándékot kapott a Vodafone a GVH-tól, hiszen a szolgáltatót 90 millió forint befizetésére kötelezték, méghozzá egy tavalyi reklámjuk miatt. A büntetést azért kapták, mert a 2015. november 2. és december 23. között sugárzott Vodafone Family reklámoknál nem volt megfelelően feltüntetve, hogy milyen feltételekkel vehető igénybe az adott csomag, így többek között arról sem tájékoztatták a fogyasztókat, hogy a négyszemélyes előfizetés két felnőtt és két 6 illetve 18 év közötti gyermekre vonatkozik.
Emellett arról sem szólt a fáma, hogy csak S csomaggal vehették igénybe az ajánlatot, más előfizetésnél már nem élt a szolgáltatás. Az azért enyhített valamicskét a kiszabott büntetésen, hogy a GVH szerint image-hirdetésről van szó, azaz egyértelműen a figyelem felkeltésének céljából készült, márpedig ezt sikerült elérnie a szolgáltatónak.






