Connect with us

Hirdetés

technokrata

Erre igazán büszke lehet a Telekom

E-gazdaság

Erre igazán büszke lehet a Telekom

A Magyar Telekom Csoport működése teljes mértékben karbonsemlegessé válik 2016-ban is.

A vállalatcsoport először 2015-ben működött karbonsemlegesen, tette ezt a hazai nagyvállalatok közül elsőként, az európai vezető távközlési szolgáltatók közt szintén az elsők között. 

Az eredményt a teljes Magyar Telekom Cso­port (beleértve a hazai és külföldi leányvállalatokat is) érte el szén-dioxid-kibocsátásának kiváltásával. A Csoport egyrészről energiahatékonysági beruházásokat hajtott végre, amely keretében például adatközpontokat korszerűsített és technológiai beruházásokat végzett, valamint tovább növelte hibrid és elektromos autóinak arányát a céges autóflottájába. Másrészről a magyarországi elektromosenergia-felhasználását 100 száza­lékban megújuló energiaforrásból biztosította, illetve semlegesítette a fosszilisenergia-felhasználásból származó kibocsátását zöld projekt, vízerőmű támogatásá­val.

 magyar_telekom

A Magyar Telekom Csoport hisz abban, hogy az infokommunikáció eszköz lehet a fenntarthatóságban, ezért a vállalatcsoport – Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként – kötelezettséget és felelősséget vállal arra nézve, hogy működését, vállalatirányítását, tevékenységeit is a fenntarthatóság szellemében végezze. Ezért a Telekom – már több mint 10 éve – kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, ezen belül a környezet- és a klímavédelem fontosságára is. Így a vállalat idén életbe léptetett 2020-ig tartó, negyedik fenntarthatósági stratégiájában a klímavédelem kiemelt fókusz kap két másik terület, a képzés, a tudatformálás, valamint a fenntarthatóság digitalizációval történő elősegítése mellett.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés