Connect with us

Hirdetés

technokrata

Merész terveket sző a Huawei

E-gazdaság

Merész terveket sző a Huawei

A cél a világelsőség.

Igazán ambíciózus terveket sző a Huawei, hiszen a kínai gyártó az elkövetkező 5 évben világelső szeretne lenni a mobiltelefonos piacon. Minderről a vállalat fogyasztói elektronikai üzletágának vezetője, Richard Yu beszélt,  aki szerint kétségtelen, hogy ez nem egy egyszerű feladat, de mindent meg fognak tenni a siker érdekében.

huawei-ipo-635

Ha az elkövetkező hónapokban nem is, később minden esélyük meg is van a győzelemre, hiszen a Huawei a Gartner felmérése alapján 2016. első negyedévében 56%-kal növelte az eladásait. Ehhez képest az Apple 14%-kal visszaesett, a Samsung pedig stagnált. Mindez annak fényében is érdekes, hogy fejlesztésre a dél-koreai gyártó 12,5 milliárd dollárt költött kutatás-fejlesztésre, szemben a Huawei 9,2 és az Apple 8,1 milliárd dollárjával.

A biztos győzelemhez azonban fontos, hogy az Egyesült Államokban is jelentős szereplőkké válljanak, hiszen Európával és Ázsiával ellentétben ott csak kevesen döntenek Huawei készülék mellett. Az azonban tény, hogy az egyre magasabb minőséget képviselő termékpaletta (elég csak a Leica-kamerás P9-re gondolni) ismertebbé teheti a gyártót az országban.



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés