Connect with us
Hirdetés

technokrata

Küszöbön a Nokia visszatérése?

E-gazdaság

Küszöbön a Nokia visszatérése?

Érdekes videót adott ki Nokia, amelynek félig-meddig burkolt üzenete az, hogy a finn gyártót még korai lenne leírni a készülékgyártók közül.

Amikor a Microsoft bejelentette, hogy megveszik a Nokia mobilos üzletágát, sokan ledöbbentek. Az akvizíció 2014-es lezárásával egyidőben az is világossá vált, hogy a legendás márkanév is eltűnik a telefonokról. Ezzel úgy tűnt, hogy lezárul egy korszak, legfeljebb nyomógombos készüléken láthatunk Nokia feliratot, már ameddig ez a kategória még létezik. Nos, a jelek egész másra utalnak, ugyanis úgy néz ki, újra lesznek a finnek nevével ellátott eszközök a boltok polcain. A felvásárláskor kötött szerződés kikötése alapján 2016 végéig nem jelenhet meg Nokia márkanevű okostelefon, de a cég a színfalak mögött már nagyon készülhet az embargó lejáratára.

Most például feltettek a YouTube csatornájukra egy videót, amiben azt bizonygatják, hogy mennyi területen találkozhat az ember a Nokiához köthető dolgokkal és hogy a jövőben is erre törekszenek majd. Viszont a videóban felbukkan egy ismeretlen tablet, valamint egy érintős mobiltelefon, melyekről persze nem derül ki semmi konkrétum. Bár tavaly márciusban bepróbálkoztak egy átcímkézett Foxconn táblagéppel, a Nokia N1 villámgyorsan elbukott. Az azóta eltelt időben fel-felbukkan néhány pletyka, hogy androidos okostelefonokon dolgoznak, és a videó csak megerősítheti minket a visszatérés tényében.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/2016/01/28/kuszobon-a-nokia-visszaterese/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés