Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ha jól tudsz programozni, menő állásod lehet!

E-gazdaság

Ha jól tudsz programozni, menő állásod lehet!

Ha jól szerepelsz az NNG versenyén, munkát ajánl a cég!

Évente több mint 25 százalékkal (idén 200 új munkatárssal) bővül az NNG létszáma, ahol idén még 90 embert keresnek. Hogy teljesíteni tudják a globális autóipari megrendeléseket, elengedhetetlen, hogy megfelelő szakemberekkel töltsék fel az üres pozíciókat, mely folyamatos kihívást jelent a cég számára a fejlesztőkért folytatott versenyben. A szakmai vetélkedő megrendezésével céljuk, hogy minél több tehetséges programozót mozgassanak meg, akik később akár kollégákká is válhatnak.

A versenyre október 26-ig a www.programozoverseny.hu oldalon várják szakmai előélettől függetlenül hallgatók és tapasztalt szakemberek jelentkezését háromfős csapatokban. A selejtező körök után a legjobb 10 csapat egy 12 órás döntő alkalmával a helyszínen írt programokkal küzd majd meg egymással. Idén a legjobb csapat tagjai az állásajánlaton túl belépést nyernek a barcelonai Mobile World Congress-re, a második helyezett csapat tagjai három Hermann Miller Celle széket, míg a harmadik helyezett csapat tagjai három drónt vihetnek haza.

nngprogramozas

A verseny feladatait minden évben fejlesztő kollégáink állítják össze nagy lelkesedéssel. A legfontosabb szempont, hogy alapvető C++ tudással megoldhatóak legyenek, azonban a nehézségi szintjük növekedésével egyre kreatívabb és összetettebb gondolatmenetet igényeljenek. Így függetlenül attól, hogy valaki éppen frissen végzett az egyetemen, vagy már több éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, kellő kihívást jelentenek a feladatok” – nyilatkozta Tompos Ákos, az NNG autóipari projektjeiért felelős csoport vezetője.

Az elmúlt négy év során a versennyel egy jelentős, több mint 1000 fős szakmai közösséget sikerült megmozgatni, így idén is hasonló jelentkezési arányra számítanak a szervezők. Bár rendszerint több szenior csapat jelentkezik, az első három helyet hallgatókból álló csapatok érték el az elmúlt két évben, bizonyítva, hogy a kreatív gondolkodás az első számú szempont nem csak a versenyen, de a programozás területén is.

A versenyre a www.programozoverseny.hu weboldalon keresztül lehet jelentkezni október 26-ig. A selejtező körök november 16-ig zajlanak, a legjobb tíz csapat pedig a november 27-i döntőben méri majd össze tudását az NNG székházában.

 



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés