Connect with us

Hirdetés

technokrata

Idén már az online lehet a legnagyobb hazai hirdetési piac

E-gazdaság

Idén már az online lehet a legnagyobb hazai hirdetési piac

Idén már az online lehet a legnagyobb szelete a hazai hirdetési piacnak, megelőzve a televíziós reklámbevételeket, ha nem változik alapvetően az utóbbi évek trendje – mondta az MTI-nek adott nyilatkozatában Novák Péter, az Interactive Advertising Bureau (IAB) nevű nemzetközi szakmai szervezet hazai tagszervezetének vezetője.

A tavalyi 49,47 milliárdos összes online költésből a 38 százalékos legnagyobb szeletet kihasító display-hirdetések piacától növekedést várnak, ha ennek mértéke nem is lesz kiugró. A 34 százalékos részesedést felmutató, keresőkön megjelenő hirdetéseknél a korábbi évek lassuló növekedési trendjének folytatását prognosztizálják.

Idén is jó eredményt várnak az apróhirdetéseket, az árösszehasonlító és az aukciós oldalakat magában foglaló listing-szegmenstől, amely tavaly 33 százalékos növekedéssel minden hatodik online hirdetési forintot elvitt, a mobileszközök terjedésével pedig a tavaly 147 százalékkal bővülő, az online hirdetési bevételek 10 százalékát felszívó mobilreklám erősödését jelzik előre.

Kérdésesnek nevezte, hogy kitart-e az e-mail hirdetések piacának tavalyi, 51 százalékos növekedése. Ennek hátterében akkor az állhatott, hogy új szereplők megjelenése pezsdítette fel ezt a szegmenst, amely az összbevétel 3 százalékát adja.

Az elmúlt tizenöt évben folyamatosan bővült a digitális reklámozás, amely a 2000-ben becsült 900 millió forinttal szemben  tavaly 49,47 milliárdos bevételt könyvelhetett el. De egyre közelít az a pillanat, amikor már nem magában a médiapiac digitalizációja generál jelentős növekedést, az online költések pedig elérik azt a maximális piaci részesedést, ahonnan már csak a teljes piac növekedése mellett várható komolyabb bővülés. Persze, lehet, hogy ez majd csak hosszú-hosszú évek múlva történik meg – jegyezte meg.

Novák Péter megemlítette: a reklámozás legnagyobb felhajtó ereje a belső fogyasztás, ha ez emelkedik, ennél nagyobb mértékben bővül a hirdetési piac, de ha csökken, akkor is erősebb a negatív hatás. Az online reklámpiac legnagyobb költéseit pedig továbbra is a bank-, a jármű- és a távközlési szektor adja, de folyamatosan nő az elektronikus kereskedelem szerepe is, és mind több cég erősíti digitális kereskedelmi, ügyfélszolgálati platformját.

Szavai szerint a vasárnapi zárva tartás közvetlenül nem érinti bevételeiket, hiszen „kommunikálni vasárnap is érdemes”, ugyanakkor a szektor szereplői érdeklődéssel várják, milyen módon változnak a reklámadó szabályai.

Novák Péter jelezte: számos más szereplőhöz hasonlóan az IAB is azt pártolja, hogy vezessék ki a reklámadót, amely ugyanakkor erősen progresszív sávos volta miatt nem érintette drasztikusan a hazai online piacot.

A „viszonylag egységes” mérték bevezetése viszont érintheti a költéseket, és jelentős terhet jelentene a szektor szereplőinek, versenyhátrányba hozva a hazai szereplőket, miközben a tavalyi online költések majdnem felét már tavaly is globális szereplők vitték el, zömében a Google és a Facebook.

Novák Péter elmondta, a válság 2008-as kitörése előtti években a nagy márkák elsősorban tévékben hirdettek, de szántak pénzt a kísérletezésre, így az internetre is, amely fél évtizede már a reklámbüdzsék kötelező eleme. És ha pluszpénzük van hirdetésre, ma már a prioritáslista elején az online áll – tette hozzá.

Példaként említette, hogy a válság éveiben sem csökkentek az internetes reklámköltések, legfeljebb a bővülés mértéke vált egy időre visszafogottabbá, de 2014-ben már 20 százalékos növekedést mértek.

Az országon belüli regionális különbségekről szólva Novák Péter elmondta, hogy ilyen adatokkal felmérésük nem rendelkezik, ez a kimaradó digitális reklámköltés nagyságrendje százmilliókban lehet mérhető.

Megemlítette: Magyarország elvesztette 2006-ig meglévő regionális előnyét; nálunk jobb pozícióba került a négyszer ekkora, jóval nyitottabb, kísérletezőbb lengyel és a szintén pénzbővebb cseh piac; „az elmúlt hat-hét évben ezek a piacok, utolértek bennünket, sőt az egy főre jutó költések tekintetében el is léptek mellettünk”.

A nagy innováció Amerikából vagy Nyugat-Európából érkezik, „amely cégek Kelet-Európában gondolkodnak, azok értelemszerűen először Lengyelországba jönnek el, és ha ott befogadó a közeg, márpedig befogadó, akkor innen terjeszkednek tovább” – magyarázta Novák Péter.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés