Kütyük
Hogy áll a mobilgyártók harca?
Tekintsük át röviden, hogy az egyes cégek jelenleg körülbelül mekkora szeletet hasítanak ki maguknak a mobiltelefon piac képzeletbeli tortájából!
A piacvezető pozíciót továbbra is a Nokia tudhatja magáénak: a finn vállalat az idei esztendő harmadik negyedévének végén 38 százalékos részesedéssel rendelkezett.
Az ezüstérmet a dél-koreai Samsung zsebelte be, mely cégnek története során most először sikerült 20 százalék fölé tornásznia magát, egész konkrétan 20,8 százalékot ért el. A dobogó harmadik fokára egy ugyancsak dél-koreai vállalat, az LG állhat fel, mely jelenleg mintegy 11,2 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.
Az elsősorban különböző Walkman és Cyber-shot mobiljairól ismert Sony Ericssonnak be kell érnie a negyedik hellyel: a japán-svéd vállalat piacrésze 5 százalékra tehető. A szebb napokat is látott, és nemrégiben még második helyezett Motorola a legfrissebb adatok szerint 4,7 százalékos részesedéssel bír. A hatodik helyen a 2,1 százalékon álló Apple-t jegyzik, a többi kisebb gyártó pedig összesen 18,2 százalékos piacrészt tudhat magáénak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/hogy-all-a-mobilgyartok-harca/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





