Kell-e állami optikai hálózat Magyarországon?

Tavaly novemberben a Miniszterelnöki Hivatal informatikáért felelős kormánybiztosa előterjesztést készített egy digitális optikai közmű kialakításáról. Ennek célja, hogy állami szerepvállalással létrehozzanak egy olyan fizikai infrastruktúrát, amely másfél-két év alatt a települések szintjén elérhetővé teszi egy modern optikai gerinchálózat szolgáltatásait. A pénzügyi értelemben önfenntartó szélessávú hálózat a fizikai hozzáférésen túl lehetőséget ad arra is, hogy ezen keresztül az állam a közszolgáltatásait hatékonyabban eljutassa a végfelhasználókhoz.

– Eddig mindenhonnan azt hallottuk, hogy Magyarországon a szélessávú lefedettség 98 százalékos. Miért van akkor szükség mégis ilyen új fejlesztésre?
– El kell különíteni az infrastruktúra-kiépítés különböző szintjeit. A legfelső szint az országos gerinchálózatot takarja, ami a nagyobb közintézményeket, egyetemeket, kutatóintézeteket köti össze. Ennek csomópontjaihoz kapcsolódnak a középszinten megjelenő regionális és települési hálózatok, illetve az itt működő helyi közintézmények (iskolák, kórházak, könyvtárak, önkormányzatok). A középső szinten a csomópontok lehetőleg úgy kerülnek kialakításra, hogy azok egyenlő versenyhelyzetet biztosítsanak a következő, azaz harmadik szint számára elérést biztosító szolgáltatók számára. A harmadik szint az úgynevezett házig érő üvegszál, amely a háztartások, a vállalkozások, civil szervezetek hozzáférését biztosítja. Az említett arányszám legjobb esetben is csak második szintet takarhatja, de talán még azt sem. Ugyanis a MEH adatai szerint a minimálisan elvárható 2 Mbit/s sávszélesség csak a hazai települések 79 százalékában érhető el, így a kérdésben említett arányszámokat megfelelő kritikával kell kezelni.

– Nemzetközi viszonylatban ezzel hova tartozunk?
– Finoman szólva sem az élmezőnybe. Dél-Koreában például szintén az ezredfordulón indult üvegszálas fejlesztések, amelynek révén ma már odáig jutottak, hogy a lakosság több mint fele 3 éven belül 100 Mbit/s-os sávszélességet használhat. Nagyon hasonló terveket dédelget Luxemburg is, míg Japánban 2010-re a háztartások 90 százalékában elérhetővé akarják tenni a minimum 30 Mbit/s-os sávszélességet. Az európai országok többsége is radikális infrastruktúra fejlesztésekbe kezdett, hiszen a kommunikációs hálózatok minősége alapjaiban határozza meg a munkavállalás, a szolgáltatások igénybevételének, a kommunikáció, a szabadidő eltöltésének lehetőségeit, esélyegyenlőségeit. Az idei Internethajón éppen ezért az előadások erre a területre, hazánk esetében a Nemzeti Digitális Közműre koncentrálnak majd.

– A jubileumi, tízedik internethajóra is megjelenik a Kék Notesz.
– A BME-UNESCO ITTK által összeállított Kék Noteszt az Internethajó szervezői adják ki a köznyilvánosság számára mindenkor hozzáférhető adatok felhasználásával a magyar információs társadalom állapotáról. A célunk az, hogy átfogó képet mutassunk az elmúlt év információs társadalom építésének eredményeiről, és a magyar infokommunikációs helyzetről.

– A számok nem hazudnak, tartja a mondás. Mégis, a Kék Notesz megjelenése szinte minden évben társadalmi esemény lesz: reflektálnak rá a politikusok, a gazdasági élet szereplői, szociológusok, kutatók.
– Valóban nem hazudnak a számok és az adatok – ám az is tény, hogy nem nagyon szeretünk szembesülni a negatív dolgokkal. Márpedig a Kék Notesszel az egyik legfontosabb célunk az, hogy bemutassuk a főbb trendeket, reagáljunk a régi jelentések főbb megállapításaira, valamint a sokszor fals adatokra – így például a korábban említett szélessáv-lefedettségre.

– Ezúttal mire fókuszál az összeállítás?
– A jelentés elsősorban azokkal a kérdésfelvetésekkel foglalkozik, amelyeket megválaszolva van esély arra, hogy az információs társadalom fejlődése dinamikusabb legyen Magyarországon. Szó lesz benne a digitális megosztottságról, az e-befogadás eddigi eredményeiről, az e-közigazgatás fejlesztésének legfontosabb trendjeiről, és még legalább harminc hasonlóan fontos témáról.