Connect with us
Hirdetés

technokrata

A G2 után jön a G3 is

Kütyük

A G2 után jön a G3 is

Legalább három Android alapú telefont is forgalomba hoz a HTC ebben az évben. A tajvani cég első, a Google operációs rendszerét használó okostelefonjából már több mint egymillió példányt adtak el.

Az első Android alapú mobil, a G1 beváltotta a hozzá fűzött reményeket és már több mint egymillió példányt értékesítettek belőle. A cég ebben az évben több, a Google operációs rendszerét használó mobiltelefont is piacra dob majd, mondta a HTC vezérigazgatója Peter Chou egy konferencián Taipeiben.

A vállalat a második Google telefonját, a HTC Magic és G2 néven is ismert készüléket még a barcelonai Mobil Világkonferencián jelentette be. Az okostelefont áprilistól lehet majd megvásárolni Európában és a Vodafone fogja forgalmazni. A többi tervezett, a Google rendszerét használó HTC megjelenési dátuma egyelőre ismeretlen.

A tajvani cég a legújabb termékeitől azt reméli, hogy segítségükkel jelentősen sikerül majd növelnie a részesedését az okostelefonok piacán. A legdrágább telefonoknak tavaly a 44 százalékát értékesítette a Nokia 17 százalékát a Blackberry gyártója a Research in Motion 8 százalékát pedig az Apple. A gyártók között a legkisebb, négy százalékos piaci részesedése a Sharp – nak és a HTC – nek volt az előző évben a Gartner elemzőcég szerint.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/a-g2-utan-jon-a-g3-is/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés