Kütyük
Világelső: kéklézeres mobiltelefon újdonság
Bizton állíthatjuk, hogy ilyen mobiltelefon eddig még nem volt.
Egy indiai mobiltelefon gyártó vállalat a Mobil Világ Kongresszuson jelentette be úttörő újdonságát, vagyis a világ első olyan mobiltelefonját, mely optikai lemez meghajtóval van felvértezve. A Vmedia nevezetű lemezeket kezelő Spice mobil készülék jelenleg még csak prototípus szintjén létezik, azonban amennyiben minden jól megy, akkor a nyár elején már a kereskedelmi forgalomban is kapható lesz. Az újdonság elsőként Indiában debütál majd, de a későbbiekben a világ más régióit is meghódíthatja magának.

A 32 milliméter átmérőjű, cartridge rendszerű Vmedia lemezen a fejlesztők elmondása szerint bőven elfér egy 2 órás mozifilm 576p felbontásban. A kéklézeres technológiára épülő Vmedia egyébként H.264 és AAC kodekeket használ. Az első egyrétegű lemezeken maximum 1 GB adat tárolható el, a 2009-ben érkező duplarétegű modellek viszont már 2 GB-os adattároló kapacitással fognak rendelkezni. A Vmedia lemezeken kiadott filmek darabja a tervek szerint nem kerül majd többe 5 dollárnál (900 forint). A piaci debütáláskor mintegy 40 film lesz elérhető Vmedia formátumban, melyek nagyrésze nem hollywoodi, hanem természetesen indiai filmalkotás lesz.

A Vmedia meghajtót tartalmazó, candybar formájú Spice mobiltelefonban egyébként egy 2,8 colos képátlóval rendelkező TFT kijelző teljesít szolgálatot, ezenkívül pedig említést érdemel még a TV-kimenet, illetve az integrált sztereó FM rádió. A készülék várható ára egyelőre ismeretlen.

[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2008/02/20/vilagelso-keklezeres-mobiltelefon-ujdonsag/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





