Connect with us
Hirdetés

technokrata

Már jövőre kaphatóak lesznek az első üzemanyagcellás mobiltelefonok

Kütyük

Már jövőre kaphatóak lesznek az első üzemanyagcellás mobiltelefonok

Japán egyik legnagyobb mobiltelefonos szolgáltatója, a KDDI bejelentette, hogy a következő generációs mobiltelefonos energiaforrások kapcsán kutatási és fejlesztési szerződést kötött a Toshibával és a Hitachival.

A közös projekt célja nem más, mint hogy az első üzemanyagcellás mobil készülékek már a jövő év végén megjelenjenek a kereskedelmi forgalomban.

Mint ismeretes, a modern mobiltelefonok egyre többet fogyasztanak, ugyanis a bennük fellelhető processzorok, nagy méretű memóriák, színgazdag kijelzők és kamera modulok fogyasztása koránt sem csekély. Japánban már olyan készülékek is kaphatóak a piacon, melyek segítségével akár digitális televíziós adások is nézhetők, és mondanom sem kell, hogy ezen telefonok fogyasztása kiugróan nagy.

A mobiltelefon gyártók jelenleg elsősorban lítium-ion technológiájú akkumulátorokat alkalmaznak, de szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy ezen technológia kezdi elérni a határait és az újgenerációs készülékeknek már újfajta áramforrásokra lesz szükségük. A KDDI által használni kívánt üzemanyagcellák előnye többek közt a kiváló hatásfok és az egyszerű feltölthetőség, valamint ezen áramforrások a környezetre sem jelentenek olyan veszélyt, mint a jelenlegi akkumulátorok.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/07/29/mar-jovore-kaphatoak-lesznek-az-elso-uzemanyagcellas-mobiltelefonok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés