Kütyük
Kína hadjáratot indít a népszerű Google kereső ellen
A kommunista vezetésű ország nemrég hozott meg egy olyan döntést, mellyel gyakorlatilag kizárta piacáról a szoftverfejlesztő cégeket – mondván védenie kell saját iparát. Most hasonló történhet az internetes keresők terén is.
Valószínűleg Kína protekcionalista politikája eredményezte annak a távol-keleti szoftverfejlesztő cégnek a döntését, mely bejelentette, hogy olyan webes keresőeszközt fejleszt, amivel megkísérli megszorongatni a Google-t (hazai terepen). A Huicong International Software nevű vállalat alkalmazása speciálisan a kínai tartalmat veszi célba, s több mint 200 milliónyi, a távol-keleti ország nyelvén olvasható weboldal között tud kutatni.
Emellett rendelkezik topic kategorizálással, tartalomelemzéssel és a kínai régiók felismerésének képességével is. A fejlesztők felvértezték egy eddig egyedülálló funkcióval is: a keresőeszköz ki tudja javítani a nyugati ABC karaktereivel beírt, ám elrontott kínai szavakat. Ezen felül lehet vele keresni MP3-akat, képeket és Flash animációkat, mondta Chen Pei, a Huicong vezérigazgatója. Pei azt is közölte, hogy nem titkolt vágyuk a saját, kínai Google megteremtése.
Nincs azonban egyedül a hatalmas távol-keleti piacon a Huicong, hiszen egyik riválisának, a 3721 Technology-nak a szolgáltatását olyan ügyfelek is elérik, akik nem Kínában élnek. A közel 80 millió ember által használt kereső Hong Kong és Szingapúr mellett még New Yorkban is tekintélyes bázissal rendelkezik. Ráadásul egy, a Microsofttal kötött megállapodásnak köszönhetően a rizs hazájában tavaly kiadott Internet Explorer böngészőben beágyazva megtalálható a 3721 Technology szolgáltatása.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/08/26/kina-hadjaratot-indit-a-nepszeru-google-kereso-ellen/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





