Kütyük
Információk az NTT DoCoMo új mobil csúcsmodelljéről
Az NTT DoCoMo napról napra egyre több új információt árul el a közeljövőben forgalomba hozandó készülékeiről, így most már többek közt azt is tudni lehet, hogy az SO505i típusjelzésű készülék jelenti majd az abszolút csúcsot a szolgáltató új készülékei közül.
Az SO505i lesz a világ első olyan mobiltelefonja, mely 1 megapixel felbontású digitális fényképezőgéppel lesz felvértezve.
Az SO505i elég súlyos készülék lesz, ugyanis nem kevesebb mint 145 grammot fog nyomni a mérlegen, azonban ezt a tetemes tömeget páratlanul széles szolgáltatási körrel fogja ellensúlyozni a parányi szerkezet. Japán vezető mobiltelefonos szolgáltató cége, az NTT DoCoMo munkatársai elmondták, hogy a high-end kategóriás készülék 2,2 colos folyadékkristályos kijelzővel fog rendelkezni, mely kijelző immár nem 65 ezer, hanem 260 ezer színárnyalat megjelenítésére lesz képes. Ugyancsak említésre méltó, hogy az SO505i integrált memóriája Sony Memory Stick Duo memóriakártyákkal könnyedén bővíthető lesz, így a készülék segítségével készített nagy felbontású fényképek száma lényegében nincs korlátozva.
Az infravörös portja révén akár televízió, vagy videorekorder távirányítóként is használható SO505i a világon az elsők közt támogatja a Flash animációkat, ugyanis webböngésző szoftvere integrált Macromedia Flash megoldásokat tartalmaz. Az SO505i ezenkívül kompatibilis az NTT DoCoMo egyik legújabb szolgáltatásával, az úgynevezett i-appli DX-szel, ami minden korábbinál gazdagabb Java tartalomkezelést valósít meg.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/04/10/informaciok-az-ntt-docomo-uj-mobil-csucsmodelljerol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





