Garázs
Vérszemet kap a budapesti autós lobbi
A VEKE nem örül annak, hogy Tarlós István meghátrált a Budaörsi úti buszsáv ügyében.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) nem örül annak, hogy Tarlós István főpolgármester a Budaörsi úti buszsáv üzemeltetése kapcsán “meghátrált és engedett az autós lobbi fellépésének.” A civil szervezet közleményében azt írta: óriási veszély, hogy a buszsáv üzemeltetésének felfüggesztése miatt a közösségi közlekedés fejlesztését megakadályozni szándékozók “vérszemet” kapnak.
A VEKE kiemelte, hogy május 30. óta a városon belül nem voltak dugók, a BKV-járatok végre tartani tudták menetrendjüket, a Budaörsi úti járatok pedig még gyorsultak is. Az intézkedés ezért a szervezet szerint elérte célját. Hozzátették: a budapesti buszsávokat – ha kell, akkor kiegészítő beruházásokkal – meg kell építeni, az építkezéseket nem szabad felfüggeszteni, ez a városban lakók és a tömegközlekedést használók kifejezett érdeke.
A szervezet egyetért azzal, hogy a főváros kapkodva vezette be a buszsávot a Budaörsi úton. Úgy véli, Budapestnek volt ideje arra, hogy a bevezetést megszervezze és megfelelően kommunikálja az érintettek számára, s jó lett volna, ha az intézkedés párosul a közösségi közlekedés fejlesztésével az érintett térségben. A VEKE szerint a dugó problémáját csak az autók számának csökkentésével, optimális használatával lehet orvosolni, de ha az emberek nem hajlandóak lemondani a mindennapos autóhasználatról, akkor nem hagynak más választást a városoknak, mint hogy azok egyre drasztikusabb intézkedéseket hozzanak.
A Budaörsi úton a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn festett fel buszsávot a Nagyszőlős utcai csomópontban, így a főváros központja felé haladók csak egy sávban közlekedhettek, emiatt dugók alakultak ki. Tarlós István csütörtök délelőtt azonnali hatállyal felfüggesztette a buszsáv üzemeltetését, és bejelentette: felülvizsgálják a beruházás műszaki tartalmát, és kezdeményezik a KRESZ módosítását annak érdekében, hogy azok a járművek, amelyekben legalább hárman utaznak, használhassák a buszsávot.
via mti
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2011/06/03/verszemet-kap-a-budapesti-autos-lobbi/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





