Kütyük
Nagyobb kapacitású, olcsóbb akkumulátorok
Gyakran lemerül mobiltelefonja? Csak rövid ideig üzemképes noteszgépe? A tavasszal debütáló új akkumulátorok jóval hosszabb üzemidőt ígérnek, ráadásul alacsonyabb áron.
A gyakran lemerülő elemek, akkumulátorok egyre több embernek okoznak bosszúságot. Világunk folyamatosan mobilizálódik, ezért a gyarapodó létszámú elektromos eszközök energiaforrásait is magunkkal kell szállítanunk. Nem csoda, hogy a kutatók nagy erővel keresik az új technológiákat, melyek nagyobb energiakapacitást tesznek lehetővé (esetleg jóval olcsóbbá tehetik azt).
Leginkább a lítium-ion akkumulátorok terjedtek el, a mobil eszközök némelyike azonban már kinőtte ennek lehetőségeit. A Valence Technology nemrég bejelentette, hogy beért egy olyan kutatása, mely hosszabb készenléti időt és kevésbé költségigényes előállítást ígér az akkumulátorok számára.
A Saphionnak elnevezett, kobaltot foszfáttal felváltó technológia kevésbé költségesebb (akár 30-40 százalékkal is olcsóbb lehet egy ilyen eszköz), ráadásul stabilabb is, mint a lítium-ion akkumulátornál alkalmazott (a fejlesztők szerint társaival szemben 2 órával hosszabb üzemidőre is képes a termék).
Annyira előrehaladott állapotban van a fejlesztés, hogy a piacon már tavasz elején megjelenhetnek az első példányok (bár ennek megvalósíthatóságában többen kételkednek).
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2002/02/12/nagyobb-kapacitasu-olcsobb-akkumulatorok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





