Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ez a mobil még éjszaka is tökéletesen fotóz

Kütyük

Ez a mobil még éjszaka is tökéletesen fotóz

Éjjellátóval felszerelt mobilt mutatott be egy dán cég.

Olyan telefont mutatott be a Lumigon, amire még a sokat látott szakember is felkapja a fejét. A dán vállalat ugyanis nem szupervékony, nem is bivalyerős, hanem éjjellátó kamerával felszerelt készüléket dobott piacra. A T3 névre hallgató újdonság hátoldalán ugyanis egy olyan,  4 megapixeles kamera található ami a mellette helyet foglaló két darab infravörös LED érzékelő segítségével  akár a totális sötétségben is értékelhető fotókat lehet készíteni.

lumigont34

Természetesen hagyományos fotók és videók felvételére is lehetőség van, a telefon ilyenkor a második, 13 megapixeles kamerát használja. Sőt, szelfizni is lehet, az előlapra egy 5 megapixeles, LED villanóval egység került.

lumigont33

 

A kamera alatt egy 5,5 colos, 1280 x 720 pixeles képernyő foglal helyet, a Super AMOLED technológiájú panelt Gorilla Glass 4 bevonat védi. Sőt, a telefon por és vízálló is, igaz azt sajnos nem tudni, hogy milyen mértékben viseli el a külső behatásokat a T3-as. A mai trendeknek megfelelően az ujjlenyomat-olvasó sem maradt le a telefonról.

lumigont32

Nemcsak külsőleg, de belsőleg sem szégyenkezhet az Android 6.0-ával érkező Lumigon dual-SIM-es készüléke, a burkolat ugyanis egy nyolcmagos, 2,2 GHz-es processzort, 3 GB RAM-ot és 128 GB memóriát tartalmaz. Mára ritkaság, de van infravörös port is, így akár távirányítóként is működhet a mobil. Sajnos a technológiának borsos ára van, az alapkivitel 925 dollárba (255 ezer forint) kerül, míg a 24 karátos, fehérarany vagy “sima” arany keretű kiadásért 1200 dollárt (330 ezer) kér a gyártó.

lumigont31

 

Azt nem tudni, hogy hivatalosan valaha is megjelenik-e itthon a Lumigon T3, de az biztos, hogy az árusítás már júniusban elkezdődik, így szürkeimportból akár már a jövő hónapban megvásárolható lesz a készülék.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés