Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ez szuper menő: Magyar startuppal lépett partnerségre Amerika egyetlen siketeknek alapított egyeteme

Digitális oktatás

Ez szuper menő: Magyar startuppal lépett partnerségre Amerika egyetlen siketeknek alapított egyeteme

A magyar SignAll fejlesztése a történelem folyamán először teszi lehetővé a mindennapi kommunikációt a siketek és hallók között

A magyar startup legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2016-ban a régió egyik legjelentősebb összegű kockázati befektetését kapta meg. A jelnyelv automatikus fordítására szolgáló technológia fejlesztése 2017 tavaszától az amerikai Gallaudet Egyetemmel közösen folyhat tovább, mely a világ egyetlen kifejezetten siketek számára létrehozott felsőoktatási intézménye, így az oktatás is jelnyelven zajlik.

A Gallaudet Egyetemet 1864-ben alapították első felsőoktatási intézményként, mely felsőfokú végzettséget kínál siket és nagyothalló hallgatóknak. Az egyetem biztosítja a SignAll számára szakértelmét és az alapítás óta felgyülemlett tapasztalatát a telekommunikáció és az amerikai jelnyelv területén. Első körben adatrögzítés történik, hogy a jelnyelvet természetes formájában tudják elemezni a szakemberek, mely elősegíti a hatékony fejlesztési folyamatokat. Hatalmas lehetőség a szoftver fejlesztésében a mimikák és a jelnyelv ilyen szintű feldolgozása, ahol a fejlesztés az érintett célközönség bevonásával formálódhat tökéletessé.

A világon évtizedek óta több száz projektet indítottak kutatóintézetek és cégek a lehetetlennek tartott feladat megoldására, de legfeljebb részmegoldásra jutottak. A magyar SignAll a világon elsőként hozta létre a működő prototípust, mely számos nemzetközi díjat nyert és mára a világ legismertebb technológiai fejlesztésévé vált a siket közösségben.

A SignAll egyedülállóságát bizonyítja, hogy ez az első olyan megoldás, mely a jelnyelvet teljes komplexitásában képes értelmezni és nyelvtanilag korrekt, értelmes mondatokra fordítani. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a jelnyelv nem csupán különálló jelek sorozata. Olyan aspektusok is hozzájárulnak a jelentés közvetítéséhez, mint az arckifejezés, testtartás vagy a tér használata.

Napjainkban körülbelül 70 millió siket és nagyothalló él a földön, akik rengetegszer kényszerülnek arra, hogy írásban kommunikáljanak halló társaikkal, mert nincs elegendő jelnyelvi tolmács. A technológia fejlődése lehetővé teszi, hogy eddig megdönthetetlennek tartott korlátok szűnjenek meg.  Ezt az egyedülálló lehetőséget ragadta meg a SignAll és a Gallaudet Egyetem, hogy maradandó értéket teremthessenek a társadalom javára.

logo

További Digitális oktatás

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés