Connect with us

Hirdetés

technokrata

A húszas évek elhozzák a városon belüli légiközlekedés forradalmát

kpmg

Tudomány

A húszas évek elhozzák a városon belüli légiközlekedés forradalmát

A húszas évek elhozzák a városon belüli légiközlekedés forradalmát

A városi légi közlekedés – vagy ahogy a tanulmány is hivatkozik rá, az UAM (Urban Air Mobility) – lehet a KPMG szerint a következő lépcsőfok a nagy- és elővárosi közlekedési rendszerekben, és előrejelzésük szerint villámgyors fejlődést bemutatva a következő évtized végére milliós nagyságrendben bukkanhat fel a világvárosokban.

A hirtelen változás egyik kulcsa maga az eszköz, a kifutópálya nélkül repülni képes jármű.

Noha az 50-es évektől a helikopterek elérhetővé váltak kereskedelmi használatra, azonban a mai napig nem tudtak tömeges méretben elterjedni. Ennek több oka is van: nehézkes, kényelmetlen, veszélyes benyomást kelt, és nem utolsó sorban továbbra is borzasztóan drága. Ráadásul nem kis mértékben környezetszennyező. Emiatt kevés ember engedheti meg magának, a gazdagok játékszere maradt, még légitaxiként is húzós árakkal.

Mostanra azonban rendelkezésre áll az alternatív technológia, a vertikális le- és felszállásra képes, elektromos helikopter, vagyis inkább drón, az úgy nevezett e-VTOL (vertical take off and landing), melynek különböző változatai több gyártó kínálatában is túljutottak a prototípus szakaszon.

A kulcs az eVTOL dizájnja, ugyanis több villanymotorral rendelkezik, és nem eggyel, mint a hagyományos helikopterek. Ennek az újításnak köszönhetően egy eVTOL gép halk, könnyű, ökobarát, és emiatt a leszállóhelyként alkalmas területek száma sem korlátozza a terjedését. Fontos tényező a sikerben, hogy ezek a járművek már első perctől kezdve autonómak lesznek, egymással és a földi irányítással is kommunikálva. A technológia fejlődésének köszönhetően a városi légi közlekedés egy sokkal hatékonyabb és népszerűbb szolgáltatás lehet a jövőben.

Felvetődik a kérdés, hogy hová illeszkednek be ezek a járművek a városi közlekedésbe? A KPMG várakozásai szerint rövid időn belül hasonló árakon lesz elérhető az UAM, mint a prémium taxik vagy a vonatok elsőosztálya, miközben jelentős időmegtakarításra képes. A célközönség először azok az emberek lesznek, akik megengedhetik maguknak, hogy elkerüljék a bel- és elővárosi dugókat. Idővel az árak csökkennek, és tömeges elterjedés várható. A KPMG úgy kalkulál, hogy 2030-ra már 12 millió fuvart regisztrálhat a városi légi közlekedés, mint szolgáltatás, míg 2050-re ez a szám felugorhat akár évi 400 millióra, és ezzel a teljes légiforgalom akár 4%-át is kiteheti.

Míg eleinte csak az elfoglalt és tehetős üzletemberek reptéri fuvarját váltja ki a villanydrón, később már a városon belül több pont közötti közlekedésben is tömegesen fel fog bukkanni, hogy aztán az agglomerációban és akár azon túl is polgárjogot nyerjen, szerves részévé válva a tömegközlekedésnek. A KPMG egyelőre 70 olyan várost azonosított, ahol a torlódások, a lélekszám növekedése és a nagy vásárlóerő adott az UAM megjelenéséhez. Ezekből Ázsiában található 23, Észak-Amerikában 16, és Európában 15. Sajnos Budapest egyelőre nem fért fel a legesélyesebb városok listájára.

További Tudomány

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés