Connect with us
Hirdetés

technokrata

A mesterséges intelligencia hatásai a mindennapjainkra

mesterséges intelligencia mi ai filter

LifeStyle

A mesterséges intelligencia hatásai a mindennapjainkra

A mesterséges intelligencia hatásai a mindennapjainkra

A mesterséges intelligencia még néhány évtizeddel ezelőtt csak elvont fogalomként élhetett az emberek fejében, és közvetlenül csak a sci-fi filmeken keresztül találkozhattak vele. Az elmúlt években azonban sohasem látott fejlődésen ment keresztül, és számtalan módon beférkőzött a mindennapjainkba.

Pontosan hogyan változott?

A közelmúltban főleg a hadászati drónok kerültek reflektorfénybe, de ennél jóval egyszerűbb és kézenfekvőbb példa is létezik. Ez pedig nem más, mint a hírfogyasztási szokások átalakulása. Az AI ugyanis képes analizálni a korábbi olvasási szokásainkat, preferenciáinkat és érdeklődési területeinket, majd ez alapján ajánlásokat tesz a számunkra releváns hírekkel kapcsolatban.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy korábban is létezett már egy olyan online hírportál, amely ugyanezzel a céllal jött létre. A Filter.hu hírgyűjtő portál működésének lényege, hogy az algoritmusai összegyűjtik az ország legnépszerűbb híroldalairól és blogjairól a megjelent cikkeket, és miután ezeket a szerkesztők átválogatták, időrendi sorrendben, különböző témákba rendezve posztolják őket, hogy a látogatók könnyebben tájékozódhassanak.

Az AI a back office szektorban is kezd elterjedni

Szinte nincs is már olyan webáruház vagy weboldal, ahol ne találkozhatnánk chatbotokkal. Ott vannak a banki ügyintézés során, illetve az időpontfoglalásban, a rendelés módosításban és a reklamáció kezelésében is segíthetnek.

Villámgyorsan kiszűrik ugyanis a lényeget a mondanivalónkból, és ez alapján a megfelelő, könnyen érthető és lényegre törő kérdéseket teszik fel, hogy minél hamarabb lezáruljon az ügymenet. Ennek köszönhetően pedig az ügyfélszolgálatos munkatársaknak csak akkor kell bekapcsolódni, ha egy olyan problémáról van szó, amelyet a mesterséges intelligencia képtelen megoldani. Így a dolgozók jelentős mértékben tehermentesítve lettek.

De az előrejelzések szerint a közeljövőben az AI asszisztensek nem csupán az ügyfelekkel való kommunikációban fognak részt venni, hanem ők fogják végezni az olyan feldolgozási folyamatokat is, mint az iktatás, a kategorizálás vagy a keresési kulcsszavak megtalálása. Ez pedig várhatóan jelentősen megváltoztatja majd az adminisztrációs munkák minőségét és a back office emberierőforrás-igényét.

Már a különböző művészeti ágakban is alkalmazták

A mesterséges intelligencia olyannyira sokféle területen alkalmazható, hogy már tudunk olyan példát is mondani, hogy ChatGPT által előállított szövegek, illetve az AI image generator segítségével megvalósított képek felhasználásra kerültek a különböző művészeti ágakban.

Hogy ennek a fejlődésnek hol a vége, azt senki sem tudja megmondani. Van, aki kifejezetten örül neki, de van, aki határozottan ellenzi. Közéjük tartoznak például az oktatási intézmények, mivel a diákok többsége már meg sem erőlteti magát, hogy megírjon mondjuk egy esszét, hanem inkább a ChatGPT-t használja.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További LifeStyle

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés