Connect with us

Hirdetés

technokrata

Milyen összefüggés fedezhető fel a szülők és a gyerekek szokásai között?

kaspersky

LifeStyle

Milyen összefüggés fedezhető fel a szülők és a gyerekek szokásai között?

Milyen összefüggés fedezhető fel a szülők és a gyerekek szokásai között?

A Kaspersky megbízásából készült új globális felmérés a családon belüli egészséges digitális szokások szerepét, valamint a szülők viselkedésének a gyerekekre gyakorolt hatását, illetve a gyerekek viselkedésének szülőkre gyakorolt hatását vizsgálja.

A Kaspersky új tanulmánya közvetlen összefüggést mutatott ki a szülők és a gyerekeik által a készülékek előtt töltött idő mennyisége között.

A felnőttek 82%-a és a kicsik 70%-a naponta legalább három órát tölt a különféle kütyük előtt. Az adatok azt mutatják, hogy a gyerekek hajlamosak nagyjából ugyanannyi időt tölteni a készülékhasználattal, mint a szüleik.

A gyerekek mindig megfigyelik és lemásolják a szüleik cselekedeteit, és nincs ez másképp a digitális szokások esetén sem. Ha a gyerekek azt látják, hogy a szüleik folyton a készülékeiket használják, akkor ezt a magatartást tekintik majd a normának, és sok időt töltenek az online térben. Bár nem mindig könnyű példaképnek lenni, a szülőknek tisztában kell lenniük azzal, hogyan hatnak a cselekedeteik a gyerekek viselkedésére, és meg kell próbálniuk jó példát mutatni a képernyő előtt töltött időre vonatkozó szabályok terén.

A tanulmány eredményei összefüggést mutatnak aközött, hogy mennyi időt töltenek a szülők, és mennyi időt töltenek a gyerekeik a képernyő előtt. Mind a gyerekek, mind a felnőttek nagy része – 48%-a – ugyanannyi ideig használja a készülékeit – napi 3,5 órát. A szülők többsége továbbá meg van győződve arról, hogy mind ők (62%), mind a gyerekeik (58%) megfelelő mennyiségű időt töltenek az online térben.

Mindezek mellett az eredményekből az derül ki, hogy a gyerekek a szüleik készülékhasználatához igazítják a saját készülékhasználati szokásaikat. Ha például a szülők 80%-a napi 2 óránál kevesebb időt tölt a készülékek előtt, akkor a gyerekeik is így tesznek. Ugyanakkor, ha szülők napi több mint 2 órát használják a kütyüjeiket, a gyerekek is nagy valószínűséggel hajlamosak ugyanígy tenni, és csak az esetek 19%-ában fordult elő, hogy a fenti példát látó gyerekek napi 2 óránál kevesebbet töltöttek a készülékek előtt.

A jelentés eredményei szerint azok a gyerekek, akiknek a szülei rendszeresen használják a készülékeiket, több időt töltenek a képernyő előtt, különféle digitális szokásokat követve. Azok a gyerekek például, akiknek a szülei gyakran használnak kütyüket, 39 perccel többet töltenek az online térben étkezés közben. Mindeközben a beszélgetés közbeni SMS-ezés átlagosan további 41 perccel növeli a gyerekek képernyő előtt töltött idejét, a családi fotók közösségi oldalakon való megosztása pedig napi 31 perccel növeli ezt az időt, és ezek az időmennyiségek összeadódnak.

„Amint az adatokból látható, minél több időt töltenek a szülők a készülékeik előtt, annál több időt töltenek a gyerekek is a sajátjaik előtt. A szülők jobb egyensúlyt szeretnének kialakítani a gyerekek képernyő előtt töltött ideje és az egyéb tevékenységekre fordított idő között, és a legnagyobb kihívást az jelenti számukra, hogy miként érhetnék ezt el. Manapság sok olyan eszköz áll rendelkezésre, amelynek segítségével a szülők növelhetik a gyerekeik digitális jóllétét, és biztosíthatják, hogy a képernyő előtt töltött idő biztonságos és kiegyensúlyozott legyen. A példamutatás is remek módszer erre”

– mondta el Marina Titova, a Kaspersky fogyasztói termékek marketingjéért felelős részlegének alelnöke.

„A gyerekek sokkal többet profitálnak a való világban zajló valós interakciókból, mint a digitális információk fogyasztásából. A tizenkét évnél fiatalabb gyerekek például még nagyon messze vannak attól, hogy az elvonatkoztatási képességük fejlettségi szintje egy felnőttéhez hasonló legyen. Előbb meg kell tanulniuk érzékelni, hallani, látni, érezni és megízlelni a világot. A szülők és a családok digitális médiahasználata a mi praxisunkban is kiemelt téma. Sok szülő meg van győződve arról, hogy elegendő világos szabályokat felállítani a gyerekek médiahasználatát illetően, és szabályozni, hogy milyen típusú tartalmakhoz férhessenek hozzá. Ám a hatékony büntetések kiagyalása helyett a szülőknek előbb a saját médiafogyasztásukat kellene csökkenteniük”

– fejtette ki Birgitt Hölzel és Stefan Ruzas, a müncheni Liebling + Schatz párkapcsolati tanácsadó praxis két terapeutája.

A teljes jelentés ezen a linken érhető el.

A következőket teheti, ha segíteni szeretne a gyerekeinek, és biztosítani kívánja, hogy biztonságosan használják a készülékeiket:

  • Fordítson több időt arra, hogy megbeszélje a gyerekekkel az online biztonsági intézkedéseket. Próbáljon meg odafigyelni a saját digitális szokásaira is – például szokta használni az okostelefonját evés vagy beszélgetés közben? Figyelje meg, hogy a mintát követve a gyerekek is ugyanúgy tesznek-e, mint Ön, vagy másképp reagálnak-e, ha elteszi a telefonját.
  • Vegye fontolóra a szülői felügyeleti alkalmazások letöltését, és beszélje meg ezt a kérdést a gyerekkel is: magyarázza el neki, hogy miként működnek ezek az alkalmazások, és miért szükségek ahhoz, hogy a gyermek biztonságban legyen az online térben.
  • Kérje meg a gyermekét, hogy semmilyen adatvédelmi beállítást ne fogadjon el egyedül, hanem mindig kérjen hozzá szülői segítséget. Emellett a szülőknek is rá kell szokniuk az adatvédelmi megállapodások elolvasására.

További LifeStyle

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés