Connect with us
Hirdetés

technokrata

Hogyan változtak az autópálya-matricák árai 2021-re?

autópálya-matricák 2021

LifeStyle

Hogyan változtak az autópálya-matricák árai 2021-re?

Hogyan változtak az autópálya-matricák árai 2021-re?

Idén is január elsejétől az infláció mértékével azonos mértékben drágultak a matricák. Maguk a díj- és járműkategóriák nem változtak, tehát a korábban megszokott matricatípusok továbbra is megmaradnak, de az új áraknak érdemes utánanézni.

Mi változott?

Ahogyan ezt említettük, elsősorban drágulásokkal kellett számolni. Az Autopalyamatrica.hu táblázatokkal, jól átláthatóan szemlélteti a jelenlegi árakat. Hozzávetőlegesen 3,9%-kal nőttek ezek az összegek a tavalyihoz képest minden kategóriában.

A korábbi rendszerhez hasonlóan, az éves matricák nem a megvásárlástól számítva lesznek érvényesek 12 hónapra. Attól függetlenül, hogy mikor szerzi be, a következő év elejéig, január 31-ig jogosítják fel autópálya-használatra.

Az idő elteltével pedig áruk nem változik, csak fokozatosan kevésbé éri meg megvenni. Éppen ezért érdemes minden évben résen lenni, és ha szükségünk lesz rá, mihamarabb beszerezni a matricát.

A korábbi évekhez képest továbbra is igen egyszerű a matrica beszerzése. A hagyományos értékesítőpontokon kívül online és SMS-ben is rendkívül gyorsan hozzá lehet jutni. Ez utóbbi kettő opció jelentősen leegyszerűsíti a folyamatot.

Jármű- és díjkategóriák

A megfelelő matrica kiválasztásához továbbra is tisztában kell lenni azzal, hogy a járművünk melyik kategóriába tartozik. Ezt két lépésben tehetjük meg, de egyáltalán nem bonyolult a folyamat.

Magát a járműkategóriát a forgalmi engedélyben találja meg, mégpedig a “J” jelzés alatt. M1-es személygépkocsi esetében, ha 7 személynél nem képes többet szállítani az autó, akkor a D1-es díjkategóriába tartozik. Ehhez szorosan kapcsolódva, a D1M a motorokra értendő.

Ha az M1-es személygépkocsiban 7 utasnál többnek is van hely, akkor már a D2-es díjkategóriával kell számolni, de ide tartoznak az N1-es tehergépkocsik is. Az autóbuszok, melyeket az M2-es és M3-as járműkategória fed le, B2-es matricát igényelnek.

Ezenfelül pedig az O1 és O2 jelöléssel ellátott utánfutók, függetlenül attól, hogy a pótkocsinak mekkora az össztömege, az U díjkategória részét képezik.

Amit érdemes észben tartani

Vannak bizonyos dolgok, amiket a 2021-es év során is érdemes észben tartani az autópálya-matricákkal kapcsolatban. Például a járműben szállítható személyek száma nem attól függ, hogy hány ülés van jelenleg benne, hanem hogy milyen bejegyzés szerepel a forgalmiban.

U kategóriás matricát mindenképpen be kell szereznünk a pótkocsira, ha D2 vagy B2 besorolású járművünkkel vontatni szeretnénk azt. Azonban ez a rendszer viszonylag rugalmas. Ha magának a járműnek a rendszámára vásároljuk meg az U matricát, akkor a lejáratáig bármilyen forgalmi rendszámú utánfutóra érvényes.

Ezenfelül az autópálya-használat díja mellett a büntetések is megemelkedtek. Függetlenül attól, hogy 60 napon belül vagy azután egyenlítenénk ki a pótdíjat, mindkét esetben változás történt, emelkedtek a díjak.

Az úthasználók 2021-től dönthetnek úgy, hogy a pótdíjfizetés helyett alapáron, utólag megvásárolják az éves országos matricát. A pótdíjmaximalizálás a többször hibázó, de önkéntes teljesítésre hajlandó közlekedők számára biztosít az akár tucatnyi pótdíj megfizetésénél olcsóbb alternatívát.

További LifeStyle

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés