Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lesznek, akik jól járnak a Note 7 botránnyal

Kütyük

Lesznek, akik jól járnak a Note 7 botránnyal

Ők azok, akik elképesztő haszonnal adnák tovább a hivatalosan már használatra nem ajánlott készüléket.

Mivel a Samsung immáron leállt a Note 7 gyártásával és az eddig eladott telefonokat is  visszahívják, ezért hamarosan igazi ritkaság válik a modellből. Tisztában van ezzel több tulajdonos is, akik úgy döntöttek, hogy megpróbálnak pénzt csinálni a Samsung kárából és elképesztő árakon kínálják a telefont.

note71

Egyikük 2500 dollárt, azaz közel 700 ezer forintot kér a mobilért, de azt azért igyekszik feltüntetni, hogy egy veszélyes készülékről van szó, ezért a leendő vevő ne használja azt. De nem ő az egyetlen aki busás haszonra tenne szert a Note 7-ből, hiszen 800 ezer forintot súroló árcimkékkel is találkozni az eBay-en.

Egyelőre nem világos, hogy ki fizetne ki ennyi pénzt online a telefonért, hiszen több GSM-boltban még biztosan van a telefonból és akkor “csak” a normál árat kell kifizetni érte. Az ugyanakkor már most biztos, hogy gyűjtői kuriózum válik a készülékből, így ha most nem is, később biztosan lesznek olyanok, akik ennyit is megadnának a félresikerült telefonért.

Forrás: HVG



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés