Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hatalmasat gurított a Microsoft

Kütyük

Hatalmasat gurított a Microsoft

Kína legnépszerűbb gyártójának készülékeire költöznek a szoftvereik.

Kétségtelen tény, hogy a Windows Phone nem lett olyan népszerű, ahogyan azt a Microsoft évekkel ezelőtt eltervezte. Az elmúlt években nemhogy népszerűbbé vált volna a redmondi gyártó fejlesztése, de mára eljutottunk oda, hogy a Windows Phone részesedése a mobilpiacon alig 0,7%. Ennek is köszönhető, hogy a Microsoft már egy ideje inkább a konkurens platformokra készített szolgáltatásaitól remél bevételt, ilyen a OneDrive és az Office csomag is, amelyek egyaránt elérhetőek iOS-en és Androidon.

Image_OfficeDevices_500x254

Most ez utóbbi rendszeren örvendhetnek nagy népszerűségnek a Microsoft fejlesztései, hiszen a redmondi vállalat megállapodott a Xiaomival. Az ismert kínai vállalat ugyanis megegyezett a Microsofttal, hogy megvásárolják 1500 szabadalmukat, ennek keretében pedig azt is tető alá hozták, hogy az új Xiaomi mobilokon az Office csomag előretelepítve foglal majd helyet, illetve a felhasználók a Skype-ot is megtalálják majd a készülékeken. Mivel a Xiaomi Kína legnépszerűbb okostelefon-gyártója ezért szinte biztosan nagyot lök majd az Office csomag népszerűségén a lépés.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés