Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem is gondolnád, mit mondott a Microsoft vezetője a Windows-ról!

Kütyük

Nem is gondolnád, mit mondott a Microsoft vezetője a Windows-ról!

Még Satya Nadella sem elégedett a Windows Phone részesedésével.

Igazán meglepőt nyilatkozott Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója. A vállalatot új irányba terelő igazgató szerint ugyanis a Windows Phone részesedése egyszerűen fenntarthatalan a mobilpiacon. Ebben valószínűleg igaza is van, hiszen a Gartner legújabb felmérése alapján 2015 harmadik negyedévében alig 1,7%-os részesedést ért el a rendszer, ez pedig nemcsak önmagában kevés, de közel 50%-kal kevesebb a 2014 megegyező időszakában mért adatoknál.

windows_phone_10

Nadella szerint ugyanakkor a szolgáltatások kerültek a fókuszba, így a céljuk az, hogy akár mobil, táblagép vagy épp PC felhasználó legyen az illető, mindig elérhetőek legyenek számára a legújabb Microsoft fejlesztések. Ezekhez pedig fontos, hogy jelen legyenek az okostelefonos piacon, így a Windows Phone 8.1 után hamarosan az összes tulajdonos megkapja a 10-es frissítést, teljesen ingyen.

Az biztos, hogy a Windows részesedése elenyésző a mobilpiacon az Androidhoz és az iOS-hez mérten, de ez nem jelenti azt, hogy ne terveznének újabb innovációkat a redmondi fejlesztők. Idén ugyanis valószínűleg bemutatkozik az első, Surface mobil, amely minden korábbi Lumiánál jobb tudással csábíthatja majd magához a konkurens rendszerek felhasználóit.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés