Connect with us

Hirdetés

technokrata

Dupla SIM-kártyás Samsung luxusmobil

Kütyük

Dupla SIM-kártyás Samsung luxusmobil

A dél-koreai gyártó a jelek szerint nagyon ráérzett a dupla SIM-kártyás készülékek ízére.

Nem is olyan rég még csak névtelen kínai mobilokba lehetett egy helyett két SIM-kártyát behelyezni, ehhez képest ma már a Samsung kínálatában is számos különböző ilyen készülék lelhető fel. A D880, a D980, illetve a P240 révén megkezdett sort folytatja az S9402 Ego típusjelzésű újdonság, melyről először októberben írtunk, most pedig a termék hivatalos bejelentésére is sor került.

A Samsung S9402 Ego egy candybar, vagyis hagyományos kialakítású újdonság, melynek kijelzője előtt karcolásálló üveget helyeztek el, fémvázát pedig egy rendkívül ellenálló anyaggal, ródiummal (platinacsoportba tartozó fémes elem) vonták be. A készülék kezdőára várhatóan 1.400 euró (365 ezer forint) körül fog alakulni.

Az egyik SIM-kártyát illetően háromnormás (GSM 900/1800/1900 MHz), a másik SIM-et illetően pedig kétnormás (GSM 900/1800 MHz) telefon a vezeték nélküli technológiák közül a GPRS-t, az EDGE-et, illetve a Bluetooth 2.0-át támogatja. Az 1 GB-os belső memória microSD memóriakártyákkal bővíthető (maximum 8 GB), az energiaellátásról pedig egy 960 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor gondoskodik.

A kamera legfontosabb specifikációi közé tartozik az 5 megapixeles felbontás, a LED-segédfény, a képstabilizátor, illetve a mosolydetektálás. A 2 colos képátlóval rendelkező QVGA (320×240 pixel) kijelző 262 ezer színárnyalatú és AMOLED technológiájú, ezenkívül pedig még egy RDS funkciós sztereó FM rádió és egy Bang & Olufsen ICEPower audiochip is helyet kapott a 115x48x16 milliméter méretű, illetve 140 gramm tömegű mobilban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés