Kütyük
Friss infók az első Google mobilról
Ha minden igaz, már nem kell sokat várnunk az első Google telefonra.
Az egyesek által egyszerűen csak gPhone-nak becézett készülék a korábbi híradásokkal ellentétben nem szeptemberben, vagy októberben, hanem várhatóan csak november végén bukkan majd fel a kereskedések polcain. A tajvani HTC által gyártott, első Android szoftveres telefon állítólag még az iPhone-énál is nagyobb méretű érintőkijelzővel rendelkezik, de adatokat nem csak az LCD-n keresztül vihetünk be, hanem akár a kicsúsztatható QWERTY billentyűzettel is. Az egykezes használatot könnyítendő, az érintőkijelző alatt egy trackballt is elhelyeztek a fejlesztők.
A 3 megapixeles kamerás gPhone-on alaphelyzetben fellelhető lesz a Google reklám szoftvere: azok a felhasználók, akik belemennek abba, hogy telefonjukon időről időre Google mobil reklámok bukkanjanak fel, azok olcsóbban vásárolhatják meg a telefont, ezenkívül pedig a havidíjuk is kedvezőbb lesz. Tudni lehet, hogy a telefonon a felhasználó tartózkodási helyének, illetve érdeklődési körének megfelelő reklámok jelennek majd meg.
A mai elvárásoknak megfelelően Wi-Fi kompatibilis telefonról egyelőre nem tudni, hogy Microsoft Exchange kompatibilis lesz-e, az viszont biztos, hogy e-mail megoldása természetesen a Gmail köré fog épülni. Érdeklődve várjuk a hivatalos bejelentést!
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2008/08/21/friss-infok-az-elso-google-mobilrol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





