Connect with us
Hirdetés

technokrata

Teszt: Nokia N82 – jött, látott és győzött!

Kütyük

Teszt: Nokia N82 – jött, látott és győzött!

Mivel hétről-hétre, sőt napról-napra rengeteg új mobiltelefon szokott megfordulni a kezem ügyében, általában ritkán szoktam mélyebb szerelembe esni egy-egy készülékkel. A Nokia N82-t viszont nagyon is megkedveltem: ez a kapcsolat nem az a bizonyos első látásra szerelem jellegű, hiszen a telefon nem különösebben szép, de ami benne rejlik…

A designerek ezúttal abszolút nem ragadtatták el magukat, hanem inkább megmaradtak a már jól ismert praktikák mellett. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy a Nokia N82 egy teljesen átlagos külsejű, candybar formájú telefon, mely még anyagminőség terén sem nyújt semmi különlegeset. Fémnek, vagy egyéb nemes anyagoknak nyoma sincs, mindenhol műanyagokat találunk, no persze azért a minőségibb fajtából. A méretekről röviden csak annyit, hogy míg a jó öreg Nokia N73 110x49x19 milliméteres méretekkel rendelkezik és 116 gramm tömegű, addig a Nokia N82 egész pontosan 112 milliméter hosszú, 50 milliméter széles és 17 milliméter vastag, illetve 114 grammot nyom a mérlegen.

Apró negatívum, hogy a baloldalon található microUSB slot fölé nem jutott borítás, ellenben a mellette lévő microSD slotot már egy kis kihajtható ajtó mögé rejtették. A két hangszóró (sztereó) a jobb oldal alsó és felső részébe került, közöttük pedig ott a hangerőállító-, a média- és az expogomb. A felső élen keresendő a hordszíj rögzítőfüle, a szabványos 3,5 milliméteres audiocsatlakozó, illetve a többek közt profilváltásra és billenyűzet-lezárásra is használható On/Off gomb. Az alsó élen egyedül egy kis mikrofon árválkodik.

Kijelző, billentyűzet

A 16 millió színárnyalatú és nem érintésérzékeny LCD fényerejét egy felette elhelyezett fényszenzor (öt fokozat) állítja a külső fényviszonyoknak megfelelően. A személyre szabhatóságról öt gyári N-series téma és könnyen átvariálható menürendszer gondoskodik. A korábban többek közt a Nokia 6290-esen is megismert V-, illetve köralakú menüről ezúttal le kell mondanunk, így marad a már jól ismert rácsos, illetve listás elrendezés. Egy apróság: megadhatjuk, hogy az ikonok egyállapotúak vagy animáltak legyenek. A Nokia N82 egyébként a Feature Pack 1-gyel megspékelt S60 3rd Edition (Symbian 9.2 operációs rendszer) platformra épül, az FP2-re tehát még mindig várnunk kell.

A multimédia menü megegyezik az N95 8GB-on megismert változattal: egy lapokra osztott újfajta menüt kapunk, melynek segítségével többek közt a zenék, videók, játékok, vagy éppen a kontaktjaink érhetők el közvetlen módon. A telefonban elhelyezett mozgásérzékelőre épül az automatikus kijelzőkép elfordítás funkció, melynek lényege, hogy amennyiben vízszintesbe forgatjuk a telefont, a kijelzőkép automatikusan elfodul 90 fokkal, bár az ez csak egy irányban működik.

Kijelző fronton komoly előnyt élvez a Nokia N95 8GB-ba szerelt TFT panel, lévén, hogy az 2,8 colos képátlón (Nokia N95: 2,6 col) vonultatja fel a különböző vizuális tartalmakat, ezzel szemben a Nokia N82-ben csak egy 2,4 colos LCD-t szereltek. Ennek elsősorban akkor érezzük hátrányát, ha autós navigációs célokra szeretnénk használni a telefont. A 48×38 milliméter méretű kijelző egyébként jó szokás szerint QVGA, vagyis 320×240 pixeles felbontással rendelkezik, és érdekes módon valamivel kisebb fényerőre képes, mint az N95 8GB LCD-je.

A billentyűzet láttán elsőre akár azt is gondolhatja az ember, hogy ez talán egy Nokla N82 típusú kínai ˝csoda˝, de nem, ezúttal a finnek terveztek ilyen furcsa billentyűzetet. A szám/karakter gombok rizsszem nagyságúak, a felettük feltüntetett feliratok pedig ugyancsak olyan kis méretűek, hogy sokaknak bizony szemüveg kell az elolvasásukhoz. Fentebb egy szerencsére kellően méretesre sikeredett, ötirányú navigomb trónol, melyet két funkciógomb, egy menügomb, egy médiagomb és egy törlő billentyű vesz közre. Furcsa és nem túl ergonomikus módon az ugyancsak rizsszem jellegű médiagomb be lett nyomorítva két másik billentyű közé – kár érte. Szerencsére a nyomáspont minden billentyű esetében rendben van.

Kamera

A kamera modul három főbb komponensből áll: az elhúzható lencsevédő alá rejtett optikából, a lencsevédő csúszkájából, illetve a borostyánsárga AF segédfényt kibocsátó LED-et is magába foglaló vakuból. Mint ismeretes, az AF-fény a sötétben történő fókuszálást, illetve fényképezést hivatott elősegíteni, az N82 esetében pedig ugyanez a fény világít akkor is, amikor videózunk, vagyis filmünk főszereplői bizony tudni fogják, hogy rajta lesznek azon a bizonyos felvételen. A xenon vaku egyébként óriási fényerejű, ezenkívül vörösszem-hatás csökkentésre is képes.

A természetesen Carl Zeiss gyártmányú frontlencse mögé bújtatott, CMOS technológiájú képszenzor 5 millió képpontot tudhat magáénak, így segítségével maximum 2.592×1.944 pixeles felbontásban fotózhatunk, de akár 3, 2, 0,8, illetve 0,3 megapixeles üzemmódot is választhatunk. Az optikai zoom sajnos továbbra is a Nokia N93(i), illetve a Samsung G800 kiváltsága, így jelen esetben meg kell elégednünk a 20x-os nagyításra képes digitális zoommal, mely fokozatmentesen állítható, de 5 megapixeles felbontásban már csak 6x-os átfogású.

A lencsevédő elhúzását követően körülbelül 3 másodperc telik el addig, míg használatba vehetjük a fényképezőgépet. Az expógomb félig történő lenyomása beindítja az autofókuszt, melynek mintegy 1,5-2 másodpercre van szüksége a korrekt munkához, egy-egy felvétel elmentése pedig körülbelül 3-3,5 másodpercig tart. Sorozatfelvétel módban hat fotó készül gyors egymás utánban, vagy addig, amíg nyomva tartjuk az expo gombot, és még van szabad memóriánk. Négyféle expohang közül választhatunk, de a hang nem kapcsolható ki, ezenkívül pedig említést érdemel még az időzítő funkció (2, 10, 20 másodperc), a fixen középre súlyozott fénymérés, illetve a kijelzőn megjeleníthető, egyenes fotózást segítő háló.

A fényérzékenység manuális módon három különböző értékre állítható, mely tesztjeink során furcsa módon 200, 400 és 500 volt, de az automatika ISO100, ISO125, ISO320 és ISO800-as felvételeket is készített. Az ISO érték emelése természetesen a képzajt is növeli, erre érdemes odafigyelni. Szituációs módból is kapunk jó párat: auto, egyéni, makró, arckép, tájkép, sport, éjszakai, éjszakai arckép.

Ezenkívül a fehéregyensúly (napfény, felhős, izzólámpa, fénycső) és a digitális effektek (szépia, fekete-fehér, élénk, negatív) is szabadon állítgatható, az élességről, a kontrasztról és az EV értékről (+/- 2) már nem is beszélve.

Ha éppen videózni támad kedvünk, a Nokia N82 ekkor is remek társnak bizonyul. Elég talán csak annyit mondanom, hogy az MP3 és 3GP kompatibilis kamkorder 640×480 pixeles (VGA) felbontású és 30 fps sebességű videókat rögzít. A digitális zoom videózás közben is él, nagyítása pedig felbontástól függően 4-10x-es. Videózáskor sajnos még mindig nincs folyamatos autofókusz, rázkódáscsökkentés viszont van. A videóhívásokhoz szánt második kamera CIF, vagyis 352×288 pixeles felbontású.

Vakuteszt

Már előzetesen is komoly elvárásokat támasztottunk az N82 xenon vakujával szemben, most azonban itt a lehetőség, hogy a telefon a gyakorlatban is bizonyítson. A tesztben természetesen nem egyedül indul a Nokia N82, hanem két komoly kihívóval, melyek közül az egyik a nemrégiben debütált Nokia N95 8GB, a másik pedig egy 7,1 megapixeles ultra-kompakt digitális fényképezőgép, az Olympus FE-230.

Következzék hát a hatfordulós vakuteszt! A képeket igyekeztem fixen ugyanolyan távolságból készíteni, az esetleges különbségek az Olympus gép eltérő alap-látószögének tudható be. Az eredeti, 5-7 megapixeles fotók a kisméretű képekre kattintva érhetők el.

Nulla fény – fotózás 30 centiméterről (N82, N95 8GB, Olympus FE-230)

Az N82 láthatóan könnyedén veszi az első akadályt, ebben a tesztben messze jobban teljesít két kihívójánál. Az N95 8GB képe sötét és homályos, az Olympus masinájé pedig ugyan nem sötét, de nagyon homályos.

Nulla fény – fotózás 1,5 méterről (N82, N95 8GB, Olympus FE-230)

Ilyen távolságból fotózva, az N95 8GB LED-segédfényét bizony alaposan elpáholja az N82 xenon-vakuja. Ezt a versenyszámot azonban az Olympus nyeri – érdemes megfigyelni eredeti felbontásban a lenti golyókat.

Közepes beltéri világítás – fotózás 1,5 méterről (N82, N95 8GB, Olympus FE-230)

Szerény véleményem szerint a fenti képek önmagukért beszélnek – győztes az N82, mind a színek, mind a fényeloszlás, mind pedig az élesség vonatkozásában, bár a képe zajosságával nem vagyok maximálisan elégedett.

Nulla fény – fotózás 30 centiméterről (N82, N95 8GB, Olympus FE-230)

Az Olympus képe abszolút életlen, az N95 8GB-é valamivel már élesebb, de a színek nincsenek rendben, ellenben az N82 abszolút színhelyes és tűéles felvételt produkált.

Nulla fény – fotózás 30 centiméterről (N82, N95 8GB, Olympus FE-230)

Itt körülbelül ugyanaz a helyzet, mint az előbbi körben, az N82 nyeri az összehasonlítást.

Nulla fény – fotózás 3 méterről (N82, N95 8GB, Olympus FE-230)

Az N95 8GB gyakorlatilag értékelhetetlen fotót készített. Az N82 fotója fényévekkel jobb minőségű, de erősen zajos – ebben a versenyszámban az Olympus került az élre.

A vakuteszt győztese egyértelműen a Nokia N82, mely a hatból csak két versenyszámban kapott ki az általam egyébként nem sokra tartott (rossz vétel volt) Olympus fényképezőgéptől, ellenben felvételeinek zajosságán azért lehetne még mit javítani. A Nokia N95 8GB csúfos vereséget szenvedett.

Fontos, hogy a Nokia N82 sötétben, illetve gyenge megvilágítás mellett kivétel nélkül mintegy 0,5 másodperccel gyorsabban fókuszál, mint az N95 8GB, ezenkívül pedig a fotókat is egy kicsit gyorsabban menti el a memóriájában. Az N82 AF segédfénye nagy fényerejű, erős rajzolatú: 3 méteres távolságban lévő falra körülbelül 1 méter széles képet vet. Kamerás mobillal eddig elég nehezen tudtunk sötétben fotózni, mostantól viszont elkezdődött a Nokia N82 éra…

Nappali tesztfotók

Lássuk, hogy a két 5 megapixeles Nokia közül melyik készít szebb fotókat világosban! Csakúgy, mint a vakus tesztben, most is három tesztalanyunk van, a Nokia N82, a Nokia N95 8GB és egy 7,1 megapixeles ultra-kompakt digitális fényképezőgép, az Olympus FE-230. A fotók a legjobb minőséget választva készültek, automata módban – manuális beállításokkal sokat lehetne még rajtuk variálni (WB, ISO). Minden szituációban, minden géppel 4-5 fotót készítettem, és azok közül a legjobb került bele a tesztbe, ily módon kiküszöbölendő az emberi tényezőt (kézremegés, bemozdulás). Az eredeti, 5-7 megapixeles fotók a kisméretű képekre kattintva érhetők el.

Beltér – makró (N82, N95 8GB, Olympus FE-230)

Az első fordulót az Olympus nyeri, színei, részletgazdagsága és korrekt expozíciója révén. A második helyen a Nokia N82 végez, de minimális az előnye a Nokia N95 8GB-hoz képest. Az N82 a képszéleken jobb minőséget produkál (érdemes megnézni a kép alját).

Beltér – normál (N82, N95 8GB, Olympus FE-230)

Szerény véleményem szerint ebben a körben a Nokia N82-nél van az előny,és enyhén rosszabb minőségével az N95 8GB a második. Az Olympus melegebb színárnyalatokkal operál, de képe valahogy nem elég éles.

Beltér – 0,7 méteres távolság (N82, N95 8GB, Olympus FE-230)

Talán ez a Nokia N82 kedvenc versenyszáma – a telefon képe szinte hibátlan. 100 százalékos méretben nézve feltűnik, hogy az N95 8GB jobban elmossa a kontúrokat, igaz így nem olyan zajos, de némileg homályosabb képet készít. Az Olympus túlexponálja a felvételt, mely így most csak a harmadik helyre tud befutni.

Kültér – 0,3 méteres távolság (N82, N95 8GB, Olympus FE-230)

Ebben az esetben nem tudok egyértelmű véleményt alkotni. A két Nokia szinte ugyanolyan minőséget produkál, az Olympus pedig élénkebb színeivel jeleskedik.

Kültér – 1,5 méteres távolság (N82, N95 8GB, Olympus FE-230)

A két telefon ugyancsak fej-fej mellett végez. Az Olympus szokás szerint más (pontosabb) fehéregyensúlyt lőtt be és képe részletgazdagabb, mint a telefonos felvételek.

Nappali megvilágítás mellett a Nokia N82 előnye az N95 8GB-hoz képest közel sem olyan jelentős, mint az esti, vakus fotók esetében, de azért mindenképpen tetten érhető. Hogy akkor most a két Nokia közül melyik a jobb fotós mobil? Válaszom egyértelmű: az N82, és akkor most jöjjön az indoklás!

Az N82 sötétben sokkal jobb minőségű képeket készít, mint az N95 8GB, köszönhetően az erőteljes AF-segédfényének, illetve a xenon vakujának. Az N82 a nappali fotók esetében is enyhén beelőzi az N95 8GB-ot, de ha ez esetleg még mindig nem lenne elegendő érv az N82 mellett, akkor talán csak elég annyit megjegyeznem, hogy szituációtól függően az N82 0,5-1 másodperccel gyorsabban fókuszál, mint az N95 8GB, és a képeket is némileg gyorsabban menti el.

A mellékelt tesztfotók alapján mindenki maga döntse el, hogy melyik Nokia képei tetszenek neki jobban, én mindenesetre ki merem jelenteni, hogy jelenleg az N82 a legjobb fotós mobil a Nokia termékpalettáján. Más gyártók termékeit nézve, a Sony Ericsson K850i mindenképpen várakozásokon alul teljesített, a Samsung G600 kellemes meglepetés volt, a 3x-os optikai zoomos Samsung G800 viszont óriási csalódást okozott számomra, legalábbis fotóminőség szempontjából mindenképp (LG Viewty sajnos még nem került a kezem ügyébe).

Navigáció

Gyorsan le kell szögeznem, hogy óriásit csalódtam a Nokia N82 integrált GPS-ében, de nyugalom: a csalódás ezúttal mindenképpen pozitív volt. Amikor idén tavasszal megérkezett a Nokia N95, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a telefon navigációs képességeinek tesztelésébe, de kezdeti lelkesedésem gyorsan lelohadt, amikor a műholdakat még hosszú percek elteltét követően sem lelte meg a telefon. Ráadásul történt mindez szabad ég alatt, és nem is kocsiban. Néhány hete volt alkalmam górcső alá venni az N95 sokak által várva várt utódját, az N95 8GB-ot, mely némileg fürgébb működésű lett a GPS vonatkozásában, de valahogy még mindig nem volt az igazi.

No persze könnyen kikövetkeztethető, hogy mi volt eddig az N95-ösökbe szerelt GPS rákfenéje: szimplán csak annyi, hogy ezeknek a mobiloknak az aljába szerelték be a GPS-vevőt, ami ugyebár teljesen logikátlan. Most viszont itt van a kezemben a Nokia N82, melynek – láss csodát – a felső élébe rejtették a GPS-vevőt, és ennek bizony meg is lett a hatása. Első próbálkozásra, hideg indításra, nyílt égbolt alatt alig 30 másodperc alatt pozíciót fogott a szentem, és onnantól kezdve már nem is veszítette el azt. Na ez már valami!

Gondoltam magamban, hogy ennél azért némileg mélyebb vízben is kipróbálom a GPS-t, és először egy tetőtéri szobában, majd pedig egy dupla ablakos pincében próbáltam életre kelteni a Nokia Maps alkalmazást, mely még ilyen extrém körülmények között is megtalálta a műholdakat, no persze azért elég gyenge stabilitás mellett. A többek közt A-GPS támogatást is kapott telefon kapcsán egyébként azt ajánlja a gyártó, hogy először függőlegesen, aztán pedig körülbelül 45 fokos szögben tartsuk a kezünkben, ugyanis így lesz a legmegfelelőbb a vétel. Negatívum, hogy a kijelző csak 2,4 colos, így vezetés közben gondokat olvashat a navi infók leolvasása, de persze hangbeli utasításokat is ad a telefon.

A már jól ismert navi szoftver úgy indul, hogy behoz egy 3D-s földgömböt, majd pedig ráközelít a legutóbbi pozíciónkra. Az alkalmazás mind online, mind pedig offline módon képes működni. Magyarul akár vezeték nélküli adatátvitel (GPRS, UMTS) révén is letölthetők rá térképek, természetesen forgalmi díj ellenében, illetve akár előre is feltérképezhető, személyi számítógépünk és otthoni internet kapcsolatunk révén.

Utóbbi esetben a MapLoader nevezetű programocska van a segítségünkre. A jelenleg már 1.2.1-es verziószámot viselő alkalmazás 10 MB méretű, így pillanatok alatt lerántható a netről. Amint feltelepítettük a programot és elindítottuk, rögtön megjelenik egy lista, melyből kiválaszthatjuk, hogy mely országok térképeit szeretnénk letölteni az adatkábellel csatlakoztatott telefonra, vagy éppen egy kártyaolvasóba helyezett microSD kártyára. Amikor márciusban az N95-re töltöttem le a magyar térképet, az akkor még csak 10 MB-os volt, ma viszont már 15 MB méretű, ami mindenképpen jó hír, hiszen azt mutatja, hogy a fejlesztők folyamatosan munkálkodnak. Egy német, vagy olasz térkép mintegy 300 MB-os, a full Európa pedig körülbelül 1,5 GB helyet foglal.

Komoly hátrány, hogy a magyar térképek jelenleg még meg sem közelítik a 100 százalékos lefedettséget, illetve nem túl frissek, így például a lakóhelyem közelében még olyan utak és körforgalmak sincsenek rajta, melyek már több mint egy-két éve át lettek adva. További negatívum, hogy bár a térképek ingyenesek, az aktív navigációs szolgáltatásokért (˝menj 50 métert és fordulj balra˝) már fizetni kell. Kereshetünk címre, vagy éppen szolgáltatásra (étterem, benzinkút, szálloda), az adott pozíciónk pedig többféle módon is elküldhető, illetve eltárolható.

Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel, hogy az automatikus kijelző elforgatás navigálás közben is rendben és gyorsan működik. Úgy vettem észre, hogy egyedül csak a telefonra gyárilag telepített N-Gage játékdemók alatt nem használható ez az érdekes funkció.

Szolgáltatások

A négynormás (850/900/1800/1900 MHz) GSM modullal rendelkező Nokia N82 minden földi jóval, akarom mondani modern wireless technológiával fel van vértezve. No akkor kezdjük el szépen a felsorolást! Van ugyebár nekünk egy jó öreg GPRS adatátvitelünk, ami jól jön, amikor egy vidéki kisfaluban pihenünk éppen. Aztán van nekünk még EDGE-ünk, ami már jelentősen gyorsabb a GPRS-nél, ha pedig Budapesten vagy valamelyik nagyvárosban járunk, még az UMTS és a HSDPA előnyeit is maximálisan kiaknázhatjuk.

Hogy pontosan mit is jelent a HSDPA az N95 8GB vonatkozásában? Nos egész konkrétan maximum 3,6 Mbit/s-os letöltési-, illetve 384 Kbit/s-os feltöltési sebességet. Ha éppen egy McDonald´s-ban, vagy egy hotelben járunk, jól jöhet a WEP, WPA és WPA2 titkosítást ismerő, 802.11b/g szabványú Wi-Fi kontroller, az A2DP kompatibilis Bluetooth 2.0 kontroller előnyeit pedig talán már nem szükséges külön ecsetelnem. Az N82 gyári böngésző alkalmazása, a híres-neves Minimap kiválóan végzi a dolgát, és természetesen ezzel a szoftverrel is kompatibilis az automatikus kijelző elfordítás funkció. Ha esetleg unatkoznánk, jól jön az N-Gage játékplatform: a telefonon alaphelyzetben két demó játék, a FIFA 07 és az Asphalt 3 kapott helyet, melyek remek 3D grafikával rendelkeznek.

A naptárban négyféle esemény kategóriába (találkozó, emlékeztető, évforduló, teendő) menthetjük el ügyes-bajos dolgainkat és a diktafon végre már 60 percet is fel tud venni. Érdekes alkalmazás a vonalkód leolvasó, de vélhetően sokkal többet használjuk majd a QuickOffice (3.8.12.0) és PDF támogatást. Ezenkívül kapunk még Zip tömörítőt, jegyzetkészítőt, számológépet, LifeBlogot, RealPlayert, valamint az aktív készenlétbe integrált Mobile Search 4.0 kereső szoftvert. Ha pedig egy előadást kell tartanunk, az N82 ebben is partnerünk lehet, ugyanis a telefon képe a TV-kimenetnek köszönhetően pillanatok alatt kinyomható mondjuk egy plazma TV-re. A zenelejátszó (MP3, AAC, eAAC, eAAC+, WMA – 8 sávos grafikus ekvalizer) természetesen működik a háttérben, az 50 csatornás, kihangosítható sztereó FM rádió pedig jó szokás szerint Visual Radio-képes, de hogy minek… RDS meg persze nincs benne. A gyárilag a telefon mellé csomagols vezetékes sztereó headset HS-43 típusjelzésű.

Emlékezetes, hogy az eredeti N95-ben egy 900 mAh kapacitású BL-5F akksi volt, aztán az N95 8GB megkapta az 1.200 mAh-s BL-6F-et, az N82-ben pedig egy 1.050 mAh kapacitású BP-6MT teljesít szolgálatot, mely a gyári specifikációk szerint optimális esetben 260 perces beszélgetési időt, illetve mintegy 225 órás készenléti időt biztosít a számunkra. Az idealizált értékeket félre dobva, a lényeg, hogy átlagos használat mellett egy feltöltéssel körülbelül 2-3 napig használható a telefon.

Az USB Mass Storage funkciós készülék belső memóriája mintegy 100 MB-os kapacitással bír, és korántsem elhanyagolható szempont, hogy a telefonhoz egy 2 GB-os microSD kártyát is kapunk. Az N82 egyébként akár a 8 GB-os (microSDHC) kártyákat is minden további nélkül képes kezelni, vagyis e tekintetben felhozható az N95 8GB szintjére.

Konklúzió

Ha esetleg eddig még nem derült volna ki egyértelműen, nekem bizony nagyon bejön a Nokia N82. Tény, hogy ez sem teljesen hibátlan és abszolút tökéletes telefon, de nagyon közel áll hozzá. Némi üröm az örömben, hogy a Nokia hazai képviselete szerint a készülék hivatalosan csak 2008 januárjától lesz kapható hazánkban, még pedig 150 ezer forint körüli áron, noha az N82 hivatalos európai listaára csak 450 euró (115 ezer forint). Szürke-importban egyébként több mint valószínű, hogy már decemberben megérkezik hazánkba a telefon.

Summa summarum: az N82 szerintem simán veri az N95 8GB-ot, hiszen jobb minőségű fotókat készít (gyorsabban) és a GPS-e is sokkal fürgébb, de persze akinek a nagyméretű kijelző és a gigantikus belső memória fontos, annak lehet, hogy mégis az N95 8GB a jobb választás.

Pozitívum: 5 megapixeles kamera autofókusszal és xenon vakuval, erős AF-segédfény, VGA videófelvevő, fényszenzoros QVGA kijelző, automatikus kijelzőkép elfordítás, microSDHC bővíthetőség, 2 GB-os kártya az alapcsomagban, GPRS, EDGE, UMTS, HSDPA, Wi-Fi, Bluetooth, nagy érzékenységű integrált GPS, A-GPS, Push To Talk, TV-kimenet (+kábel), sztereó FM rádió, korrekt zenelejátszó, N-Gage, fejlett irodai és multimédiás funkciók, remek böngésző, 3,5 milliméteres audiócsatlakozó, sztereó hangszórók, gyors működés.

Negatívum: legfeljebb átlagosnak mondható design, nem túl ergonomikus billentyűzet, autós navigációs célokra kevés lehet a 2,4 colos kijelző mérete, a térképlefedettség lehetne jobb is, az aktív navigációs szolgáltatás fizetős, a fotók zajosságán lenne még mit javítani, USB-n keresztül nem tölthető a telefon, a microUSB slot nem kapott fedelet.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/11/29/exkluziv-nokia-n82-teszt-jott-latott-es-gyozott/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés