Kütyük
Piacon a Samsung J600: divatos csúszkamobil – olcsón
A Samsung bejelentette, hogy megkezdte a J600 kereskedelmi forgalmazását.
Az első, ami feltűnik az SGH-J600-zal kapcsolatban, az az intenzív színárnyalatok, melyeket az üveges felület és a krómmetál szegély is kiemel. A vásárlók egy sor divatos színből választhatnak – sötétszürke, liláskék, hűvös ezüst és korallrózsaszín.
Ezt az új sliderphone-t a középkategóriában állítja hadrendbe a Samsung. A keresztségben Samsung SGH-J600 nevet kapott újdonság egy divatos kialakítással rendelkező, szétcsúsztatható készülék, mely alaphelyzetben 97 milliméter hosszú, 44 milliméter széles és 15 milliméter vastag.
A 92 gramm tömegű telefonban egy 128×160 pixeles felbontású, TFT technológiájú folyadékkristályos kijelző teljesít szolgálatot, mely 65 ezer színárnyalatot képes a szemünk elé tárni 1,8 colos képátlón.

A felcsúsztatható fedlap hátsó részében, tehát védett helyen található, CMOS szenzoros digitális fényképezőgép segítségével maximum 1,3 megapixeles (1.280×1.024 képpont) felbontásban fotózhatunk. Az elkészült képek a belső memóriában, illetve a bővítőslotba helyezett microSD (TransFlash) memóriakártyákon tárolhatók el.
A háromnormás (GSM 900/1800/1900 MHz) Samsung SGH-J600-ból hiányzik a 3G, de a GPRS-ről és az EDGE-ről szerencsére nem kell lemondanunk. A telefon kapcsán említést érdemel továbbá a Bluetooth kontroller, az USB interfész, a fejlett zenelejátszó (MP3, AAC) alkalmazás, a Java MIDP 2.0 kompatibilitás, a diktafon funkció, illetve a 850 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor.
A Samsung J600 ára 199 euró, vagyis mintegy 52 ezer forint.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/08/21/piacon-a-samsung-j600-divatos-csuszkamobil-olcson/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





