Kütyük
A legjobb szuperolcsó mobil – fillérekért!
A Motorola designos low-end készüléke már eszméletlenül olcsón is beszerezhető.
A német T-Mobile gondolt egyet és a napokban felvette a kínálatába a Motorola F3-at, melynek ára pre-paid csomagban 24,95 euró, vagyis mintegy 6.300 forint. Ráadásul ebből az összegből 5 eurót még le is lehet beszélni, vagyis maga a telefon tulajdonképpen csak 19,95 euróba (5.000 forint) kerül.
Mint ismeretes, a Motorola nemrégiben hazánkban is megkezdte az F3-as készülék kereskedelmi forgalmazását. A magyar nyelven beszélő készülék hivatalos ára 14.900 forint, de némi utánajárással akár 12.000 forintért is fellelhető a piacon – a hazai mobil operátorok egyelőre még nem forgalmazzák a telefont. Emlékezetes, hogy a GSM Association közelmúltban megrendezett szavazásán a Motorola MotoFone F3 készüléke nyerte el ˝Az év alsókategóriás mobiltelefonja˝ díjat. A telefonról készített tesztünk a lentebbi linken érhető el.
A MotoFone F3 egy elegáns megjelenésű és egyben rendkívül könnyen kezelhető készülék. Az újdonság a mai divatnak megfelelően ultra-vékony kialakítást kapott – a telefon vastagsága mindössze 9 milliméter. Mint ismeretes, a világ jelenlegi legvékonyabb telefonja, a Samsung U100 5,9 milliméter vastag.
A MotoFone F3 egyik legfontosabb újítása a ClearVision kijelző, mely EPD (Electrophoretic Display) technológiája révén minden korábbinál kontrasztosabb és nagyobb fényerejű képet biztosít, így a kijelzőről még erős napsütés mellett is könnyedén leolvashatók a különböző információk. A display egyébként jelentősen eltér a manapság használatos mobil LCD-ktől: sokkal inkább a régi LED-es órákra hasonlít. A kijelző alatt amúgy egy speciális, a kisebb-nagyobb külső behatásoknak ellenálló billentyűzetet helyeztek el a fejlesztők.
A polifonikus csengőhangokkal és nagy hangerejű hangszóróval felvértezett Motorola F3 további fontosabb specifikációi közé tartozik a nagy méretű ikonokból felépített és könnyen kezelhető menürendszer, a fejlett hangfunkciók, illetve az átlagosnál hosszabb készenléti és beszélgetési idő. Kamera nincs a GSM (F3) és CDMA (F3c) változatban is piacra kerülő készülékben.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/03/06/a-legjobb-szuperolcso-mobil-fillerekert/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





