Kütyük
Internethiány földrengés miatt
Az internetezők jelentős része szó szerint leszakadt a világhálóról.
Kedden, helyi idő szerint késő este érte földrengés a távol-keleti régiót, amely napra pontosan a két évvel ezelőtti, hatalmas szökőárat kiváltó földrengés után jelentkezett. Amint arról mi is írtunk, a 2004. december 26-i cunami szinte teljesen váratlanul érte a thai, indiai, sri lankai, indonéziai és kelet-afrikai partokat – a természeti csapás itt pusztított a leginkább, közel kétszázezer helyi lakost és turistát ragadva el az élők sorából.
Szerencsére tegnapelőtt más volt a helyzet – a földrengés nem bizonyult olyan erősnek, így az általa okozott szökőár sem tizedelte meg a partok környékén élőket (Tajvanon „mindössze” ketten haltak meg egy összedőlt épület miatt). Arra viszont bőven elegendőnek bizonyult, hogy tönkretegye a tenger fenekén futó telekommunikációs kábelek egy részét – így Tajvan, Kína és Japán lakosai tegnapra virradóra azt tapasztalhatták, hogy országszerte süketek a vonalak, és nem tudják elérni a Világháló nemzetközi szervereit (amiért a kínai kormányzat valószínűleg olyan nagyon nem bánkódott).
Tajvan összesen hét tengeralatti kábelen csatlakozik az Internet más részeihez – ebből kettő sérült meg a földrengés miatt. Ezzel elérhetetlenné vált Kelet-Ázsia az ország számára ebben az irányban; így az ide irányuló és innen érkező forgalom más vonalakra terelődött át. Ezek azonban nem bírták a megnövekedett adatmennyiséget, így gyakorlatilag összeomlott a nemzetközi Internet-szolgáltatás a szigetországban.
Hasonlóan komoly problémával kellett szembenézniük a telefonálni vágyóknak is. Tajvan legnagyobb telefonszolgáltatója, a Chungwa Telecom arról nyilatkozott a hírügynökségeknek, hogy nemzetközi híváskapacitásának mintegy 40-60 százalékát vesztette el a természeti jelenség miatt. A cég közlése szerint hozzávetőleg 3 hétig fognak tartani a javítási munkálatok.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2006/12/28/internethiany-foldrenges-miatt/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





