Connect with us

Hirdetés

technokrata

A nők játékosabbak

Kütyük

A nők játékosabbak

Több a női játékos, mint a férfi.

A fenti megállapítás két kitétellel érvényes. Az egyik, hogy ez csak az online játékosokra érvényes: ezen szórakozás offline formáját még mindig több férfi űzi, mint nő. A másik pedig, hogy a tanulmány az Amerikai Egyesült Államokra vonatkozik – a Nielsen Entertainment ugyanis az észak-amerikai országban végezte el felmérését. Ennek során megállapították, hogy a 117 milliónyi aktív játékos mintegy 56 százaléka játszik az Interneten keresztül. Nagyobb részük pedig nő.

Azokat vették a kutatás során aktív játékosoknak, akik legalább a tizenharmadik életévüket betöltötték, legalább egy saját játékeszközt (konzol, számítógép vagy a marokba illő kézikütyük) birtokolnak, illetve hetente legalább egy órát töltenek játékkal. A Nielsen felmérése egyébként még júliusban zajlott, 2200 aktív játékos online részvételével.

Ennek során kiderült, hogy az „eseti játékosok” száma – akik nem rabjai ennek a szórakozási formának, csak hébe-hóba ülnek a kijelzők elé – növekszik. Ezek az emberek kipróbálják az ingyenes demókat, és ha nem tetszik nekik, amit látnak, akkor nagyon gyorsan váltanak – gyakorlatilag nincs „márkahűségük”. Ugyanakkor a Nielsen szerint az online játékok üzemeltetőinek csak akkor van lehetőségük dinamikus növekedésre, ha minél több embert tudnak elkötelezni, rávenni arra, hogy kitartsanak egy-egy játék mellett. Ezek az emberek ugyanis előfizetőkké válhatnak, ami folyamatos és biztos bevételt jelent az üzemeltetőnek.

Észak-Amerikában egy „eseti játékos” átlagosan 9 dollárt költ erre a hobbijára 30 nap alatt. Ez nem sok, ahhoz képest, hogy azok, akik online szerepjátékokat játszanak (ilyenek például a World of Warcraft hívei), már 26 dollárt áldoznak a szórakozásra, míg a Microsoft fémjelezte Xbox 360 tulajdonosok 35 dollártól is megszabadulnak havonta. Másik fontos jellemzője az USA játékpiacának, hogy többségük több mint egy eszközt tulajdonol (ideértve a PC-t is). 59 százalékuk rendelkezik a Sony Playstation 2 konzoljával, míg az Xbox a második, 33 százalékos részesedéssel. Az aktív játékosok 8 százaléka mindkét játékgépet beszerezte magának. A Nintendo gyártotta Gamecube szorosan lohol az X-doboz nyomában: 30 százalékos részesedést tudhat magáénak.

Az átlagos játékidő 14 órát tesz ki egy héten, ha csak a konzolokat nézzük, míg az olyan könnyen szállítható eszközökön, mint a Playstation Portable (PSP) ugyanez az időszak 17 órára rúg. Az aktív játékosok 24 százaléka mobiltelefonján is játszik. Leginkább mégis a PC-k uralják a felhasználók kegyeit, ha választani kell, melyik platformmal szórakozzanak. A megkérdezettek 64 százaléka ugyanis PC-s rendszerrel játszik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés