Kütyük
Minden telefon egyfajta, szabványos akksitöltőt kap!?
Egy új kezdeményezés szerint szabványosítani kellene a mobiltelefonok akkumulátortöltőjét.
A japán távközlési minisztérium azt tervezi, hogy a közeljövőben egy minden japán gyártó által kötelezően alkalmazandó mobil csatlakozóaljzatot fog bevezetni. Az egyelőre még csak tervezet szintjén létező kezdeményezés szerint a 2010 körül megjelenő, vadonatúj negyedik generációs (4G) készülékeknek olyannak kell lenniük, hogy bármelyiknek a lemerült akkumulátorát fel lehessen tölteni bármelyik töltő berendezéssel.
Szakértők szerint e tekintetben Európában még elviselhető a helyzet, ugyanis a világ ezen részén rengeteg Nokia telefont használnak, és tulajdonképpen biztosak lehetünk abban, hogy például egy irodában legalább egy valakinek van Nokia szabványú töltője. Ezzel szemben Japánban és Ázsiában sokkal rosszabb a helyzet, mert errefelé kismillió gyártmányú különböző mobiltelefon kapható és persze mindegyik modellnek más a töltője.
Summa summarum azért Európa is követhetné a japán példát.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2006/07/14/minden-telefon-egyfajta-szabvanyos-akksitoltot-kap/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





