Kütyük
A Microsoft megálljt parancsolna a mobiltelefonos zenék másolgatásának
A Microsoft a közeljövőben alaposan meg kívánja nehezíteni a digitális zenei felvételek illegális másolgatását, ráadásul nem csak a személyi számítógépeken.

A redmondi szoftveróriás munkatársai a napokban Las Vegas-ban megrendezett CTIA Wireles szakkiállítás keretein belül azt nyilatkozták, hogy az elkövetkezendő években kiemelt figyelmet kívánnak szentelni annak, hogy javítsanak a mobiltelefonok számára kifejlesztett másolásvédelmi technológiák hatásfokán. A Microsoft 2009-ig komoly összegeket fog befektetni ebben a szektorban, de a konkrét összegek egyelőre nem ismeretesek.
A továbbfejlesztett DRM (Digital Rights Management, Digitális Jogok Kezelése) technológiák segítségével a szoftvercég meg kívánja szabni a felhasználók számára, hogy mit kezdhetnek a megvásárolt digitális tartalmakkal. A DRM alkalmazásával a szolgáltatók megszabhatják, hogy az egyes zenei felvételek pontosan milyen készülékeken játszhatóak le, illetve, hogy hányszor másolhatók le.
A Microsoft szerint azért kell minden korábbinál nagyobb figyelmet szentelni a mobiltelefonos DRM-nek, mert az előrejelzések szerint 2009-ben már egyedül az Egyesült Államokban több mint 30 millióan használnak majd mobil zene-, illetve videóletöltési szolgáltatásokat. A vállalat nem titkoltan abban bízik, hogy 2009-ig egyre több szolgáltató és készülékgyártó veszi majd használatba a Microsoft féle DRM megoldásokat.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2006/04/12/a-microsoft-megalljt-parancsolna-a-mobiltelefonos-zenek-masolgatasanak/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





