Kütyük
Kamerás mobilok minden mennyiségben
Az IC Insights piackutató intézet előrejelzése szerint az előttünk álló években a fényképezős mobiltelefonok piaca további jelentős növekedésen fog keresztül menni.

Mint ismeretes, a világon először Japánban jelentek meg beépített kamerás telefonok. 2005-ben a szigetországban összesen 52 millió darab mobilt adtak el, ami mintegy 27 százalékos növekedést jelent 2002-höz képest, amikor is még csak 41 millió készüléket hoztak forgalomba. Ehhez képest a kamerás modellek térnyerése sokkal dinamikusabb volt, lévén, hogy 2002 és 2005 között 19 millióról 47 millióra növekedett az eladott fényképezős telefonok száma. Ebből egyébként kiderül, hogy a tavaly eladott 52 millió mobilból mindössze 5 millióban nem volt fényképezőgép funkció. Érdekes adat, hogy Japánban a kamerás mobilok piacrésze három esztendő alatt 13 százalékról 95 százalékra növekedett.
2005-ben világszerte 365 millió kamerás telefont talált gazdára, és ezen készülékek részesedése meghaladta a 45 százalékot. Amennyiben minden jól megy, idén már 475 millió kamerás mobilt fognak eladni, ennek következtében a említett részesedés körülbelül 54 százalékra fog emelkedni. 2009-ben még ennél is több, mintegy 910 millió kamerás készülék eladását tervezik, és ekkorra már várhatóan négyből három új mobil fényképezős lesz.
Ezzel párhuzamosan fokozatosan javul a mobilokba szerelt fényképezők minősége. 2002-ben szinte még csak és kizárólag VGA felbontású modelleket lehetett kapni, aztán szépen lassan megérkeztek az első 1, 2 és 3 megapixeles telefonok, nemrégiben pedig a Samsung bemutatta a világ első 8 megapixeles kamerás mobilját. Ezenkívül egyre gyakoribb az autofókusz funkció és szépen lassan az optikai zoom is kezd elterjedni.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2006/01/03/kameras-mobilok-minden-mennyisegben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





