Kütyük
A mobil, mely egy Porsche alatt sem törik össze
A Nokia elitmárkája, a Vertu úgy reklámozza egyik legújabb modelljét, hogy az akár még azt is kibírja, ha egy kocsival áthajtanak rajta.

A New York Times munkatársai vették a bátorságot, és kipróbálták, hogy a készülék tényleg ilyen strapabíró kialakítású-e, vagy pedig csupán egy egyszerű marketingfogással van dolgunk. Embereink kerítettek egy Porsche Boxstert, majd pedig ezzel a közel 1.300 kilogramm tömegű autóval nem kevesebb mint ötször átgurultak a Vertu készüléken. Az eredmény: a telefonnak semmi baja sem lett!
A Vertu Ascent Motorsport Edition a benzingőz és az autóversenyzés jegyében született. A mindössze 997 darab, számozott példányban készülő modell érdekessége többek közt a szénszálas betétekkel díszített és egyben erősített készülékház, valamint a speciális bőrborítás.
A hagyományos kialakítású, fekete színű Vertu újdonság 108 milliméter hosszú, 44 milliméter széles, 22 milliméter vastag (78 köbcentiméter) és nem kevesebb mint 170 grammot nyom a mérlegen. A telefonkönyvben maximum 1.000 bejegyzést tárolhatunk el, ezenkívül pedig 220 naptári bejegyzés és 100 rövid szöveges üzenet is elfér a belső (nem bővíthető) memóriában.
A háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) Vertu mobiltelefon nagy kapacitású lítium-ion akkumulátora a gyári adatok szerint maximum 270 órás készenléti időt, illetve 4 órás beszélgetési időt tesz lehetővé. A további fontosabb specifikációk közé tartozik többek közt a fejlett Yamaha audiochip, a Bluetooth kompatibilitás, a PC-s szinkronizáció, illetve az MMS és e-mail támogatás.
A Vertu Ascent Motorsport Edition ára 6.000 dollár, vagyis közel 1,3 millió forint.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/12/07/a-mobil-mely-egy-porsche-alatt-sem-torik-ossze/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





