Connect with us
Hirdetés

technokrata

Mobiltelefonálás és gyors Internet a repülőgépeken

Kütyük

Mobiltelefonálás és gyors Internet a repülőgépeken

A Connexion by Boeing az elmúlt héten demonstrációs repülőjáratokon mutatta be, hogy manapság már teljes biztonságban lehet mobilozni a repülőgépeken.


A vállalat a Connexion One névre keresztelt, Boeing 737-400-as repülőgépen mutatta be a vendégeinek, hogy immár a levegőben is minden további nélkül lehet mobiltelefonos hívásokat fogadni és kezdeményezni, sőt ezenkívül akár nagysebességű vezeték nélküli Internetes szolgáltatásokat is igénybe lehet venni a repülők fedélzetén.

˝A repülés közben lebonyolított mobiltelefonos hívásokkal az általunk használt rendszerek flexibilitását és biztonságát kívántuk demonstrálni˝ – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Chris Petersen, a Connexion by Boeing hang- és mobilszolgáltatásokért felelős igazgatója. ˝Vendégeink számára lehetővé tettük, hogy nemzetközi vizek felett mobilhívásokat kezdeményezzenek, és szinte az összes tesztalany a főnökét hívta fel először. Elmondhatom, hogy a hívások minőségével és megbízhatóságával mindenki maximálisan elégedett volt˝ – tette hozzá Petersen.

A Connexion by Boeing a kaliforniai székhelyű UTStarcom GSM és CDMA megoldásait használja. A vállalat előreláthatólag valamikor a jövő esztendőben indítja majd be első repülőgépes mobil szolgáltatásait.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/10/18/mobiltelefonalas-es-gyors-internet-a-repulogepeken/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés