Kütyük
Nokia: minden a legnagyobb rendben
A Nokia számára igen csak kedvezően alakult az elmúlt negyedév.

A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett vállalat az említett időszakban mintegy 60,8 millió darab készüléket hozott forgalomba, ami éves szinten 34 százalékos, szekvenciálisan pedig megközelítőleg 13 százalékos növekedést jelent. A finnek az idei esztendő második negyedévében 8,1 milliárd eurós bevételre tettek szert, ami a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest 25 százalékos növekedést eredményezett, az előző negyedévhez képest pedig mintegy 27 százalékos növekedést regisztrált a vállalat.
Külön említésre méltó, hogy a Nokia az elmúlt három hónapban több mint 6,7 millió okostelefont dobott piacra, vagyis háromszor többet, mint 2004 második negyedévében. A cég szakértői úgy vélik, hogy az említett időszakban megközelítőleg 12 millió smartphone talált gazdára világszerte, melyből az következik, hogy a Nokia okostelefon piaci részesedése meghaladja az 50 százalékot.
Ebben a negyedévben kilenc vadonatúj GSM modellt jelentett be a Nokia, így például többek közt a 6280-as készüléket, mely a gyártó első középkategóriás harmadik generációs telefonja. A Nokia egyik legsikeresebb modellje a kétkamerás 6680-as modell.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/07/25/nokia-minden-a-legnagyobb-rendben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





