Kütyük
Golden Blog 2005: döntött a közönség is
A Golden Blog közönségszavazása során 100 blogra összesen közel 3000 szavazat érkezett.
Egy-egy voksolás akkor is érvényes volt, ha a szavazó nem kívánt, vagy nem tudott minden egyes kategóriában kedvencet megjelölni – így sokan voltak olyanok, akik csupán személyes választottjukra szavaztak. A kapott eredmények az egyik kategóriában megegyeztek a zsűri döntésével is.
A legtöbb voks az énblog-kategóriában indulókra érkezett, szám szerint 709. A 10 darab fotóblogra 513, a 10 hírblogra 437, a 15 közös blogra 674, a 25 tematikus blogra pedig 656 szavazat futott be. Az egy blogra jutó legtöbb szavazat fotóblog-kategóriában futott be, a győztes Budapest Underground 179 egyéni voksot kapott.
A közös blogoknál a Szánalmas.hu 162, a tematikus blogoknál a Kiccsaj meg malac 92, az énblogok között pedig Combfiksz 56 vokssal végzett az első helyen. Ez utóbbi kategóriában volt a legszorosabb a verseny, a szavazatok igen megoszlottak a 40 blog között. Végül Combfiksz 4 szavazattal végzett Andrassew Iván, illetve 12 szavazattal Szakács Béla webnaplója előtt. Őket követte a szakmai zsűri egyik kategóriagyőztese, Suematra, 42 vokssal.
Az eredmények
Hírblogok
1. Hírbehozó 92
2. Pocakos News 61
3. Kisvárosi Webnapló 51
Fotóblogok
1. Budapest Underground 179
2. Malac képek/Pigtúrák 61
3. PixelTigris 60
Énblogok
1. Combfiksz 56
2. Andrassew Webb Napok 52
3. Szakács Béla Naplója 44
Közös blogok
1. Szánalmas.hu 162
2. Sesblog 84
3. Weblabor 75
Tematikus blogok
1. Kiccsaj meg malac 92
2. Machomedia 82
3. Élőben a városból 66
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/07/22/golden-blog-2005-dontott-a-kozonseg-is/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





