Kütyük
Sony Ericsson Z520: fókuszban a design
A Sony Ericsson ma jelentette be Z520-as készülékét, mellyel elsősorban olyan embereket céloznak meg, akik nemcsak funkcionalitást, hanem vonzó, elegáns designt is várnak a modern készülékektől.
Éppen ezért a Z520-as telefon lágy vonalvezetésű, elegáns, kagyló formájú házban kapott helyet, amely nemcsak a táskában vagy a zsebben, hanem a kézben is kényelmesen elfér.
Divat szempontjából a Z520-as univerzális, hiszen bármilyen trendhez jól illeszkedik. Színösszeállítása a fehér és az ezüst keret kombinációján alapul, mely a Style-Up előlapokkal számtalan további módon variálható, ahogy ízlésünknek vagy éppen az alkalomnak megfelel.

Tervezésénél a mozgalmas társas- és üzleti életvitel kiszolgálása volt a fő szempont, így például a külső képernyőn – a megfelelő beállításokkal – megjeleníthető a hívó fél képe. További lehetőség a készülék keretébe épített, ötletes, kék fényeffektusokat alkalmazó azonosítási módszer, amely akár dallammal párosítva, nyolcféle jelzéssel adja tudtul a hívó kilétét. Mindhárom módszer a telefonkönyvben szereplő kapcsolatok beállításai alapján működik.
A Z520 VGA-kamerájával – akár nyitott, akár lezárt telefon mellett – pillanatfelvételek vagy videoklipek készíthetők. A fényképezőgép objektívje ugyanazon a felületen található, mint a külső kijelző, amely egyben keresőként is használható. Ennek segítségével akár önarckép, vagy a felhasználót ábrázoló csoportkép is könnyen készíthető vele. Ha ezután a tulajdonos felnyitja a készüléket, az 1,8 colos TFT kijelzőn teljes felbontásban megnézheti a felvételeket, melyeket azután felhasználhat a hívóazonosításhoz, infravörös vagy BluetoothTM-os átvitellel megoszthat másokkal, vagy elküldhet MMS-ben a barátainak.
A készülék beépített játékával (˝New York Nights˝ – Gameloft) szórakoztató módon fedezheti fel a városi élet kalandjait. Ki lehet próbálni például, hogyan boldogulnánk a közlekedéssel, ha mindössze néhány dollárral a zsebünkben érkeznénk a városba. További játékok, valamint csengőhangok tölthetők le a PlayNowTM segítségével, ahol a felhasználók belenézhetnek a játékok, a csengőhangok rendszeresen frissített kínálatába, majd egyetlen gombnyomással megkezdhetik a letöltést. A 16 MB-os memória több száz csengőhang, kép, vagy videojelenet tárolására is alkalmas lehet.
A Z520-ban minden benne van. Általa számtalan formában megoszthatjuk örömeinket, és ápolhatjuk fontos kapcsolatainkat. SMS-t, közvetlen üzenetet vagy e-mailt küldhetünk, ráadásul fotókat, klipeket is továbbíthatunk MMS-ben. Egyszerűen kezelhető internetböngészőjével megnézhetjük akár a moziműsort, a repülőjáratokat, vagy a vonatmenetrendeket is, ráadásul mivel a telefon négysávos, a világon bárhol használható.
A Z520 kiegészíthető Bluetooth és autós kihangosítókkal, valamint csuklópánttal. A telefon színét a Style-Up előlapokkal változtathatjuk halványkék, homokszürke, kerámiafehér, kávébarna, barack, menta, halványsárga vagy halvány rózsaszínűre.
Európában a Z520 az idei év harmadik negyedévétől lesz kapható.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/06/13/sony-ericsson-z520-fokuszban-a-design/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





